03
05/2012
0

Valóra vált álom: szülinapi Vadjutka-falatok


Volt egy régóta dédelgetett álmom. Kitaláltam, hogy egyszer tök jó lenne a Vadjutka ékszerekhez készíteni egy étel-kollekciót.

Időnként elgondolkodtam a dolgon, mindig valamit kitaláltam, tovább fejlesztettem, elfelejtettem - mert persze soha nem jegyeztem le ezeket az ötleteket. Jó időtöltés volt, én legalábbis nagyon élveztem. És persze titkos, senki nem tudott róla. Úgy képzeltem, hogy amikor készen lesz néhány darab a fejemben, majd megkeresem Juditot, és csak találunk egy alkalmat, ahol bemutathatom majd az ékszerek ihlette falatokat.

Nos, úgy látszik, eleget foglalkoztam már a gondolattal, mert valóra vált az álmom. Kaptam egy levelet Judittól, amiben megkérdezte, hogy nincs-e kedvem a 10. szülinapi bulira valamit készíteni. Naná, hogy volt! Kicsit gondolkodtam, "próbasütöttem", egyeztettünk, és összeállt a menü. Apró, színes falatkák lesznek, húsosak és vegák. No, meg Judit kedvenc desszertje, amiről az ismerősei igazán sokat hallhattak, olvashattak már, elég sokszor készített ilyet, és azt mindig meg is osztotta velünk:)

A mulatság holnap lesz a boltban. Judit ezerrel készül, a részletekről itt olvashattok. Gyertek el, jó lesz!

Addig meg egy kis játék: mindazok között, akik kitalálják, hogy milyen desszert lesz, kisorsolunk egy virágos Vadjutka láncot, ami mellé a nyertes kap egy zacskó nagyon finom csokis kekszet. A virág színe szabadon választható a készletből. A kommenteket a Paszuly facebook oldalára várjuk, sorsolás ma este 7-kor, utána eredményhirdetés.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr735593557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása