21
02/2012
2

Karfiolos vöröslencse curry

Fotó: Krumpli Béla

Szeretem az indiai ételeket, mégsem készítek, szinte soha. Nem jut eszembe.

Valahogy így vagyok az országgal is, jó olvasgatni róla, mások élményeit hallgatni, de nekem eszembe nem jutna oda utazni. Egy pontját nézném meg: Dardzsilingből a Himaláját.

Persze, vannak itthon indiai fűszereim, ezek nagyobb részét egy-egy indiai éttermi élmény után vásárolom meg, hogy akkor majd ezentúl én is készítek mindenfélét, aztán mégsem. A fűszereket persze el szoktam használni, de ettől még nem vagyok az indiai konyha nagy szakértője.

Most is a véletlennek köszönhetem, hogy curry lett az ebéd. Valami csípős ételen gondolkodtam, amihez felhasználom a maradék karfiolt. Aztán megérkezett S., a legújabb GoodFood-al, és benne volt egy ehhez megtévesztésig hasonlító curry. Éreztem, hogy ez egy jel:) Meg persze elhatároztam, hogy majd ezentúl rendszeresen készítek indiait:)

Hozzávalók:

60-75 dkg karfiol
20 cm póréhagyma
10 dkg vörös lencse
3 gerezd fokhagyma
4 cm hosszú, ujjnyi vastag gyömbér
1,5 tk currypaszta (zöld, mert az volt itthon)
1,5 tk kókuszreszelék + egy kevés a tálaláshoz
3 ek olívaolaj
0,5 l zöldségalap
koriander
só (esetleg)


A pórét vékony karikákra, a gyömbért apró darabokra vágom. A fokhagymát zúzom, és a hagymával meg a gyömbérrel a forró olajba dobom. Kb. öt percig kevergetem, majd beleteszem a currypasztát, és kb 1 percig pirítom. Felöntöm az alaplével, beleteszem a megmosott lencsét, a kókuszreszeléket, és majdnem puhára főzöm. Ekkor beleteszem a rózsáira szedett karfiolt, és készre főzöm. Ha szükséges, sózom.

Tálaláskor megszórom korianderrel, és rizst kínálok mellé.

Címkék: főétel

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr135593568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrass9 2012.02.28. 12:13:54

A recept nagyon jo! Ha nem banod, a koriandert kihagytam belole.
Utolagos engedelmeddel bekerul a gyakrabban fozott eteleim koze.
Koszonom!

Mindennapi Manna 2012.02.28. 17:07:53

Oké, nem bánom:) Örülök, hogy ízlik!
süti beállítások módosítása