10
01/2012
4

Citrompuding Meyer citromból

Fotó: Krumpli Béla

A karácsonyi bevásárlásokkal már elégedett is lehetnék, tényleg csak egy-két olyan dolog csúszott be, amivel nem terveztem. Így befértünk a kamrába is - pedig nem kicsi, de simán meg tudom úgy tölteni, hogy belépni sem lehet, és nem is kellett kidobni semmi olyat, amit időhiányban már nem tudtam feldolgozni. Nem mondom, kellett ehhez némi fegyelmezettség, de inkább lebeszéltem magam még a piacon, mintsem az ünnepek alatt stresszeljek amiatt, hogy mi mindent dobok ki.

A Meyer citromnak* nem bírtam ellenállni, ez viszont hálás darab, a hűtőben simán kivárta a új évet. Ekkor vásároltam még néhány darabot, és elkezdtem gondolkodni a Meyer citromos desszerteken. Egy ötletem volt, de kellett még valami, ami két perc alatt elkészül, hogy a hirtelen bejelentkező vendégeinket meg tudjuk kínálni vele.

Egy szuflét választottam, amit ezúttal olasz eredetűnek tituláltak, és a pudingok családjába soroltak. Nagyon praktikus elgondolás, mert egyáltalán nem gond, hogy beesik a teteje. Szabadkozni sem kell miatta.

*Ha valaki még nem tudná, a Meyer citromok úgy néznek ki, mintha kicsit halványabb narancsok lennének, azaz narancssárgák, és összehasonlíthatatlan ízük, aromájuk van. A Komjádi piacon több árusnál is lehet vásárolni, bár legutóbb volt olyan, aki nem is tette ki, mert azt gondolta, tévedésből narancsot vitt ki. Amikor én kiszúrtam, és abból kértem, engem kért meg, áruljam már el, mi is az valójában. Mostanában különböző szupermarketekben is be lehet szerezni. Érdemes.

Update: azóta kicsit más arányokkal ismét elkészítettem, és javítottam a hozzávalókon. Ha valaki esetleg emlékezne az eredeti adagokra.

Hozzávalók:

1/2 bögre + két ek cukor (1 bögre=2,5 dl)
3 nagy tojás
50 ml liszt
100 ml (Meyer) citromlé
2 tk frissen reszelt citromhéj
3/4 bögre tej

Kivajazok hat kis szufléformát. Egy tálban összekeverem a cukrot, a tojássárgákat, a lisztet, a citrom levet és héjat, majd a tejet. A tojásfehérjékből a 2 ek cukorral kemény habot verek, majd két részletben óvatosan összekeverem a két tál tartalmát. A masszát elosztom a hat forma között (nagyjából 3/4-ig töltötm mindegyiket). Az edénykéket tepsibe teszem, annyi forró vizet öntök bele, hogy körülbelül félig vízben legyenek a formák, és 170 fokra előmelegített sütőben 30 prc alatt aranybarnára sütöm a pudingot.

Finom melegen, langyosan, vagy teljesen kihűlve is.

Recept innen.

Címkék: felfújt puding

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr795593588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judit 2012.01.10. 20:05:05

Nagyon kedvemre való, nagyon szeretem a citromos édességeket!
Meg aztán,azt is megtudtam, hogy milyen a Meyer citrom,lehet nálunk is kapni, most már tudom mi a rendes neve-:)

Mindennapi Manna 2012.01.10. 20:13:31

Judit, hol lehet kapni? Hogy másoknak is tudjam ajánlani:)

Judit. 2012.01.11. 07:54:35

Én egy egyszerű zöldség-gyümölcs üzletben láttam, ha látom valamelyik üzletlánc boltjában, szólok!

Mindennapi Manna 2012.01.11. 10:33:10

Köszönöm!
süti beállítások módosítása