14
06/2011
0

Tojásos kicsi tök, cukkini


Fotó: Krumpli Béla

Azt hiszem, ennek az ételnek van számomra a leginkább "gyerekkor-illata". Pedig nem ez a legelső, amire emlékszem, és az nem is cukkinivel készült. Talán amiatt lehet, mert "leggyerekkoribb" barátnőmhöz, Gy-hez kötődik: náluk ettem először, a nagymamája készítette. Aztán ez volt az első "komolyabb" étel, amit együtt készítettünk, úgy, hogy a szüleink nem voltak a közelben sem. Talán azért érzem a gyerekkor illatát, mert amikor még kicsi tököket reszeltünk, nem számított az idő. Bőven volt idő pizsamában reggelizni, órákon át beszélgetni előtte, közben, utána. A nyaralásokat leszámítva nagyjából egész nyáron át. Talán azért is, mert régen kicsi tök csak nyáron volt, a nyarat meg úgy megélni, csak gyerekként tudja az ember. (A kicsi tök beszerzése akkoriban sem volt könnyű, lesni kellett a piacon, mert csak kevesen szedték le ilyen zsenge korukban.)

Ma már cukkiniből készítem, mert sokkal szebb, és úgyis az illata az, ami felhozza azoknak a nyaraknak az emlékét egy pillanatra. Szép volt a gyerekkorom is:)

Hozzávalók:

2 zsenge cukkini
egy kis fej hagyma
2 tojás

bors
kevés olaj
tetejére kevés paprika

A cukkinit jól megmosom, és héjastóllereszelem a reszelő legkisebb lyukán, és alaposan kinyomkodom. A hagymát apróra vágom, olajon megdinsztelem, majd ráteszem a cukkinit, és két-három perc alatt megpárolom. Ráöntöm a felvert tojásokat, és állandóan kevergetve megsütöm. Sózom, borsózom, tetejét megszórom pirospaprikával. Hidegen is finom.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr145593652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása