07
04/2011
6

Színes pogácsa lila krumplival, medvehagymával



Fotó: Krumpli Béla

Játék következik: ki lehet találni, a következő három opció közül melyik az igaz:

Miért kerül lila krumpli a pogácsába?
a.) Mert nyertünk a lottón, és sznobok lettünk, ezentúl csak színes krumplit eszünk.
b.) Mert elfelejtettem, hogy tavaly vásároltam, és most találtam meg a kamra egyik zugában.
c.) Mert addig vártam a nagy alkalmat, amire majd elkészíthetem, míg semmibe nem került bele. Most már mindenbe beleteszem, hogy ne kelljen kidobnom.

Ó, nagyszerű, ha van olyan, akik velünk örülne egy lottónyereménynek, és elnézné nekünk ezt a színes krumplis hóbortot. És persze azok is nagyon kedvesek, akik azt gondolják, hogy megfeledkeztem a krumplikról, és micsoda szerencse, hogy néha átnézem a kamrát, így legalább a kezembe akadt. Ezzel szemben az az igazság, hogy sajnáltam megfőzni egész télen, így most lila krumplis napjaink vannak. A medvehagymás pogácsa legalább szép színes lett tőle:)

Hozzávalók:

15 dkg főtt krumpli
40 dkg liszt
15 dkg vaj
2 tk só
1 tojás
kevés tejföl
2,5 dkg friss élesztő
5 dkg kéksajt
6 dkg medvehagyma
1 tojássárgája

A főtt krumplit lereszelem. A vajat elmorzsolom a liszttel, majd a medvehagyma kivételével, többi hozzávalóval összeállítom a tésztát. Ujjnyi vastag téglalapot nyújtok vékonyan megkenem tojássárgájával, megszórom vékonyra vágott medvehagymával. A két végét behajtom a közepéig, megint megkenem tojássárgával, megszórom medvehagymával, és kettéhajtom. Ismét kinyújtom ujjnyira, a tetejét berácsozom, megkenem a maradék tojássárgájával. (Ha túl kevés, pici tejjel felöntöm.) Ha sietek, késsel felvágom, ha nem sietek, kis pogácsákat szaggatok belőle. 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütöm őket.

Ezzel a recepttel pályáztam a Pécsi Borozó medvehagymás receptversenyére.

Címkék: sós

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr675593672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabojsza 2011.04.07. 11:54:25

b-re tippelek, de csak magamból indulok ki:-) Még Karácsony előtt vettem lila krumplit a Naschmarkton, szépen hazahoztam, szépen elfelejtettem, tegnapelőtt találtam meg kicsírázva, most már nem esszük meg, elültetem, hátha lesz belőle valami...:-)

Mindennapi Manna 2011.04.07. 12:51:04

nem a b, hanem bizony a c...

anna 2011.04.07. 12:56:18

jaj ez milyen finom volt
asztalt meg nem bontottam szet de mar kineztem a dobozt, ma megcsinalom "_"
(ja es kepzed pecsen en is csinaltam hasonlot, turos krumplisat medvehagymaval, kulonleges kacsazsirral, igazan szuper volt)

Ottis 2011.04.07. 19:25:17

Nagyon jól néznek ki!Látom már lekéstem a tippelés lehetőségéről :)

lorien 2011.04.08. 07:10:49

Mégsem lehet az a)? :) Az pedig milyen jó lenne :)

Mindennapi Manna 2011.04.08. 10:25:16

Anna, a kacsazsíron én is gondolkodtam!

Ottis:)

Lorien, ahhoz legalább lottószelvényt kellene vásárolni:)
süti beállítások módosítása