Nem vagyok elég bátor - elhallgatott kritikák

Fotó: Krumpli Béla

Egy étteremről akartam írni, de egyelőre nem fogok. Egy kolozsvári étteremről, amelyről azt mondják, elegáns, drága, és olyan ételeket kapni, amiket máshol nem. Nagyjából így is van. Elegáns külön-külön minden, de úgy válogatták össze a berendezést, hogy az volt az érzésem, néhány helyről összeszedték a fölöslegessé vált darabokat. Hiába van tele az étlap olyan ételekkel, amelyeket a városban máshol nem főznek, pusztán ez az elkülönülés nem elég egy étterem "identitásához". Ahhoz biztos(abb) tudás, és ennél sokkal konkrétabb elképzelések szükségesek. Abból, amit mondanak az étteremről egy dolog igaz maradéktalanul: drága. Most, miután kipróbáltuk, kiderült: túlságosan is az.

Zavarban vagyok. Az itthon és az otthon ütközik bennem. (Budapest és Kolozsvár, Magyarország és Erdély - az itt és ott mindig változik, attól függően, hogy hol vagyok. Most az előbbi az itthon, de tegnapelőtt ez még fordítva volt.) Az jelent dilemmát, hogy írhatok-e az otthonról úgy, ahogy érzem, vagy inkább hallgassak, úgysem ott élek, fölöslegesen ne sértsek meg senkit. Mert ugyan még ma is nagyon mérges tudok lenni, ha olyankor használják a román kifejezést, amikor azt akarják érzékeltetni, hogy annál rosszabb az egész világon nem létezik. Azonnal úgy érzem, meg kell védenem azt az országot, ahol már régen nem fogyasztottak el egy magyart sem, és az utak jelentős része is egészen tisztességes. Szóval ha itt a románt szitokszóként hallom, azonnal szinte románná változom, és védeni kezdem egész Romániát. Viszont ha otthon vagyok, és elnézem, hogy mik és hogyan történnek, magam is látom, hogy van még amin változtatni. És felmerül a nagy kérdés: örülnöm kell, hogy egyáltalán valami elkezdődött, vagy jogosan gondolom úgy, hogy ha már valamit csinálnak, akkor miért nem lehet "rendesen" megcsinálni? A gyönyörű természet és a kisebbségi lét nem jelenthet felmentést minden alól.


Fotó: Krumpli Béla

Közben elfogult vagyok magam is, talán ez nem hagyja, hogy leírjam: ami otthon van, nem mindig jó. Mert akkor kiderülne, hogy bizony, Erdélynek is vannak hibái. Miközben ezt persze, tudom, sőt, nem is szeretem, ha valaki azt gondolja, hogy minden, ami ott van, az a legeslegjobb, onnan ered a világ jelentős része, stb.

Szóval még győzködnöm kell magam, hogy nevén nevezzem a dolgokat. Össze kell szednem a bátorságom.

Két órát szenvedtem ezzel a kis semmiséggel:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.