05/20100
Za'atar - akár ajándékba is
Lehet, hogy a béka receptjét kellene posztolnom, egyszer talán pótolom. Helyette viszont egy szintén zöld receptet teszek fel, egy fűszerkeverékét. Amit szintén egy utazás alkalmával ismertem meg, bár az nagyon más út volt.
Izraelben találkoztam először keleti bazárral, annak minden kincsével, gazdagságával. Teljes gőzzel vetettem bele magam, mindent megnéztem, megtapogattam, megcsodáltam. Hatalmas élmény volt. A piacok imádata előjött ott is, amikor csak tehettem, jöttem-mentem a különböző városok bazárjaiban, egyaránt élveztem a nappali nyüzsgést, színes forgatagot és a vele teljesen ellentétesnek látszó éjszakai csendet. A bazár ezer arcát.
Ahhoz, hogy ne vásároljunk meg mindent, hatalmas erőfeszítés és fegyelem kellett. Ennek köszönhető, hogy csak körülbelül húsz sálat vásároltam, parfümből sem többet kettőnél. Édességet igazán keveset, és fűszerből is a a határon belül maradtam. Szerintem. Az apróságok igazán nem számítanak.
A fűszerárus fiú, akit Farkassal kiválasztottunk magunknak, nagyon kedves volt, türelmesen válaszolgatott kérdéseinkre. Elmondta, hogy mi micsoda, amit meg nem tudtunk beazonosítani, arról azt, hogy mibe használják. A rengeteg kardamom, fahéj, sáfrány, római kömény mellett hoztam haza sumacot és néhány fűszerkeveréket. A sumacról itthon kiderült, hogy van magyar neve – szömörce vagy cserző szumák – sőt, kapni is lehet. Savanykás íze van, mindenfélét megszórnak vele: húsokat, rizst, hagymát. De jó vele a kebab is, a padlizsán, vagy a lencse, csicsriborsó. A fűszerkeverékeket a fűszerárus fiú ajánlására vásároltuk. Miután nem minden összetevőt tudtunk megfejteni, aszerint válogattunk, hogy mihez használják. A kedvencemmel rizst ízesítenek. Volt benne sáfrány, gyömbér és mazsola. Meg még ki tudja mi, elfogyott, mielőtt mindent be tudtam volna azonosítani. Aztán vásároltunk egy szezámmagos, zöld keveréket, amivel salátákat szórnak meg. Elképesztően finom, fokhagymás tejfölbe szórva isteni mártogatós. Miután az összetevői közül csak az oregánót tudtam biztonsággal „kiszagolni”, azt hittem, ilyet sem eszem többé. Sőt, azt is hittem, hogy helyi specialitás volt, hiszen az árusnak papírja volt a növények ismeretéről, akár ő is keverhette volna. Amikor már teljesen lemondtam az ismétlésről, kiderült, hogy ez egy igen ismert fűszerkeverék, a zaatar, vagy za'atar, amit itthon is könnyűszerrel el lehet készíteni.
Lehet szórni salátára, húsokra, sajtokra. Kenyértésztára, sütés előtt. Különböző salátaöntetekbe. Vagy mártásokba, mártogatósokba. Tejfölbe, tejszínbe, majonézbe, joghurtba. Csak figyeljünk arra, hogy van benne só!
A szezámmag miatt hat hónap alatt érdemes elhasználni, bár, ha valaki megkóstolja, egészen biztosan pillanatok alatt elfogy. Hűtőgépben tovább eltartható, mint szobahőmérsékleten. Szömörcét arab boltokban lehet kapni, elképzelhető, hogy az Ázsiában is. Kitűnő gasztróajándék.
Hozzávalók:
2 ek szömörce
4 ek kakukkfű
3 ek szezámmag
4 ek majoranna
4 ek oregánó
1 tk só
A szezámmagot száraz serpenyőben megpirítom és azonnal beleöntöm egy tálba, nehogy odaégjen. A fűszereket porrá darálom a sóval, és összekeverem a szezámmaggal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.