Vendégek a Paszulyon: Salátaleves

Lóri a Kolozsvári Rádióban volt kollegám, és bár akkor jó barátok lettünk, nem emlékszem, hogy kiderült volna, hogy szeret főzni:)

"Konyhai felfedezéseinket az elmúlt időben a hagyományos ízek jelentik. Hosszas előkészület előzi meg egy-egy rég elfelejtett íz megtalálását. Ez abból adódik, hogy nagyon szeretek próbálgatni, új konyhák, fűszerek ízét megtalálni, de valahogy borsódzik a hátam a gyermekkoromban ismeretes ízektől. Talán az volt a jellemző néhány erdélyi konyhára a nyolcvanas-kilencvenes években, hogy unos-untalan ugyanaz a néhány fogás ismétlődött. Nálunk ilyen volt a szilvaíz, amelyből olyan sokat sikerült eltenni ősszel a családok nőtagjainak, hogy éppen elég volt az egész téli időszakra, olyan formában, hogy iskolába indulás előtt minden reggel szilvaízes vajas kenyeret kellett enni. Szerintem teljesen érthető, hogy ezek után én a szilvaízről semmilyen formában nem vagyok hajlandó hallani. Szilvaügyben inkább az aszalt szilvát ízlelgetjük, amely pompás kísérője lehet a marhahúsból készül ételeknek, de nekünk a csirke esetében is bejött.

Hasonló kellemetlen élményeim vannak a krumplipaprikással (dús lében kolbászkarikákkal, messze a krumpligulyástól) kapcsolatban, amely kötelező ebéd volt minden pénteken. Üde színfoltot jelentett, ha alkalomadtán rakott krumpli váltotta fel. A salátaleves is túl gyakran előfordul marosvásárhelyi otthonunkban, ahhoz, hogy az elmúlt 12 évben egyetlen egyszer se kívánjam. Ezzel azonban végre el is jutottam a főzőcske témájához, hiszen a feleségem néhány hónapja győzköd arról, hogy csináljunk már salátalevest puliszkával.

Aki ismer, az tudja, hogy ez nekem ez a "tutti" kombináció, hiszen puliszkát soha semmilyen formában nem eszem, szintén az emlékek miatt. Az iskolai étkezdében is meggyőztem a kantinos nénit, hogy tekintsen el a puliszka-körítéstől, inkább több kenyérrel és hússal hozza nekem az éppen esedékes puliszkás sertéstokányt.

Emese a salátalevessel szintén Marosvásárhelyen ismerkedett meg a Laci csárdában. Ő egyébként szilágysági születésű, ahol a főzés még inkább puritán megközelítést jelent, de erről majd máskor. Szóval volt februárban egy szombat, amikor salátalevesnek és puliszkának gyürkőztem neki, jórészt az emlékeimből, hiszen szakácskönyveink mélyen hallgatnak erről a két étekről. A salátaleves nagyon rendben volt, a lelke, az omlett-kockák éppen a megfelelő állapotban kerültek bele, nem is volt nagyon megsütve, hogy kesernyés ízt adjon a levesnek, és nem is volt annyira puha, hogy szétmenjen és elázzon. A savanyúságát a balzsamecet adta, nem használunk bor- vagy almaecetet már jó néhány éve, a balzsamecet minden alkalommal édeskés, selymes ízt ad a leveseknek.

A puliszka „érzésből” készült, csupán annak néztem utána a neten, hogy egyharmad arányban kell a kukoricadarát a vízhez mérni, úgyhogy két liter erősen sózott – nem lehet eléggé elsózni – vízzel kezdődött a főzése. A lobogó vízbe fokozatosan töltögettem a kukoricadarát, miközben kavargattam a vizet. Mikor már pépesnek tűnt a massza, nem került bele több kukoricadara és tovább kevergettem, amíg a puliszka megszívta magát vízzel, és megfőtt. Félkemény lett, éppen arra való, hogy negyedórás pihenés után az enyhén mélyített fatányéron kisimíthattam. Kis tejföllel elkevert juhtúró került a közepébe, hogy az amúgy szárazon eltett juhtúró ne legyen „nyuvadós”, majd a tölteléket beborítottam a puliszkával. Gyakorlatilag ez volt a kenyér a salátaleveshez.

Hozzávalók:

két fej saláta
két szelet szalonna
három gerezd fokhagyma
három tojás
két kanál liszt
1 deci tejföl
2 deci tej
balzsamecet ízlés szerint
só, bors.

A felkockázott szalonnát megpirítjuk, majd felengedjük vízzel, beletesszük a megmosott és apró darabokra tépett salátát és az apróra tört fokhagymát, sózzuk, borsozzuk. A leves fellobbanása után a két kanál lisztet csomómentesre keverjük a tejföllel és a tejjel, majd forró levessel engedjük fel, hogy ne menjen össze. Az egészet beletöltjük a levesbe és elkavarjuk. Most kerül bele a balzsamecet is.

Közben felverjük a tojást az omletthez, mindkét oldalát szárazra barnítjuk, majd kockákra vagdossuk és az egészet a leveshez adjuk. Fellobbanás után készen van."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.