27
01/2009
0

Kagyló olaszosan - most még nem késő




Egyszer ki kellett próbálnom, kb. két éve készülök rá. Százszor megnéztem a térképen a boltot – nagyjából hét percre van a munkahelyemtől. Mindenféle recepteket olvastam, majd lekéstem a szezont, és vártam ismét az r-re végződő hónapokat. Merthogy kagylót enni akkor kell.

Idén is időben elkezdtem tervezni, aztán az utolsó előtti pillanatban sikerült eljutnom a boltba.

Nem bíztam a véletlenre, reggel telefonon félretétettem a kagylót. Ezt csak azért említem meg, mert nagyon kedvesek, készségesek voltak a boltban, nevet sem kértek, csak egyszerűen félretették. Mivel vásárlóként annyira nem vagyok elkényeztetve, nagyon tudok örülni az ilyeneknek.

Végül egy olaszos, paradicsomos-bazsalikomos szószra esett a választás. Elég sok leve lett, nem tudtuk mind elmártogatni, kiönteni sajnáltam. Másnap ebben főztem meg egy adag tésztát, amihez az olaszok nem tudom, mit szólnának, de remek lett az is.

A kagyló elkészítéséről itt lehet részletesen olvasni. A két kiló kagylóból azonban alig négy-ötöt kellett eldobnom, azok utazás közben eltörtek.



Hozzávalók – két személyre:

fejenként egy kiló kagyló
egy deci olívaolaj
négy gerezd fokhagyma
egy kis fej hagyma
egy dl száraz fehérbor
30 dkg paradicsom
2,5 dl tejszín
egy fél mokkáskanál cayenne bors
egy csokor bazsalikom
egy evőkanál petrezselyemzöld
egy lapos evőkanál cukor

A kagylót alaposan megmostam, a kilógó „bajuszokat” letépkedtem.

Az olajat egy nagy fazékban felforrósítom, beleteszem az apróra vágott hagymát és fokhagymát, és üvegesre dinsztelem. Ezután beleteszem az apróra vágott paradicsomot, a cayenne borsot, a fehérbot és a cukrot, és felforralom. Beleöntöm a tejszínt, beleszórom a bazsalikomot és a petrezselyemzöldet, összekeverem, és beleteszem a kagylókat. Fedő alatt néha megkevergetve addig főzöm, ameddig mindegyik kagyló kinyílik.

Nem kell megsózni!!!

Címkék: főétel

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr925593829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása