28
10/2008
0

Nyúlcomb kapormaggal, citromhéjjal pácolva




Anyukám a mai napig meg van győződve, hogy MI. jobban főz, mint ő, szerintem ez nem igaz. Minden esetre sok finomat ettünk M-éknél, de nyilván sok olyan van, amit ők emlegetnek úgy, mint az anyukám süteménye, húsa. stb.

M-éket nagyon régen ismerjük. Talán abban az évben, amikor iskolába mentem, együtt szilvesztereztek a felnőttek, attól kezdve szinte összenőtt a két család. Mi, gyerekek majdnem egykorúak vagyunk, jól elvoltunk egymással. Közösen kirándultunk minden hétvégén, nyaranta együtt sátoroztunk. Megismertük egymás barátait, és jóba lettünk velük is. Együtt ünnepeltünk, főztünk, sütöttünk, ettünk. Titokban közösen főztük ki a pálinkát, és töltöttük a kolbászt. Otthon, a panellakásban. Ha anyukám, vagy MI. újat főzött, azt a másik családban is hamarosan megkóstolhatták.

Ilyen az a kapormaggal, citromhéjjal pácolt hús is. Ezt MI-től leste el anyukám, de olyan régen készítettek ilyet, hogy el is felejtették Nekem jutott eszembe, és az ősz folyamán összegyűjtöttem némi kapormagot. Eredetileg disznóhússal készült, én kipróbáltam nyúlhúsból is, tökéletesen ízesítette. A citromhéj jól kiegészítette a kicsit édeskés póréhagymás paszternákpürét, amit kínáltam hozzá.



Hozzávalók:

három nyúlcomb
másfél citrom frissen reszelt héja
egy evőkanál kapormag
olívaolaj


A citromhéjat és a kapormagot összekevertem négy evőkanál olajjal, és bekentem vele a nyúlcombokat, sóztam, majd egy éjszakára hűtőbe tettem. Másnap lekapargattam a húsról a fűszereket, és félre tettem. A forró olívaolajban a combokat megsütöttem minden oldalukon. Betettem egy vékonyan kiolajozott tepsibe, rákentem a pácot, lefedtem fóliával. 180 fokra előmelegített sütőben puhára sütöttem, majd fólia nélkül kicsit megpirítottam.

Címkék: főétel

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr725593875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása