Kalandozások Boszniában: Medjugorje, Szarajevó, Mostar, Blagaj

Elkészült a megígért beszámoló, khm, első része. Nem gondoltam, hogy ennyire hosszú lesz. És ebbe nem is fért bele minden. Folyt. köv!

Boszniában két éve voltam először, egészen pontosan Medjugorje-ban. Ez a kis település 1981-től vált érdekessé a világ számára, akkor ugyanis hat kisgyereknek megjelent a Szűzanya. Az első támadások ellenére – először a helyi plébános sem hitt a gyerekeknek, később a saját bőrén tapasztalta meg a csodát –, a zarándokok szinte azonnal elindultak a világ minden tájáról, a falu pedig fejlődésnek indult.

Medjugorje mára egy mozgalmas, izgalmas városkává nőtte ki magát, ahol az év bármely időszakába érkezik az ember, sok-sok zarándokot talál a világ minden pontjáról, akik ide jönnek megtapasztalni a nyugalmat, a békét. Elhozzák fájdalmukat, bánatukat, és hisznek abban, hogy itt választ kapnak kérdéseikre, megoldást gondjaikra. És persze elzarándokolnak azok is, akik „pusztán” tiszteletüket teszik a Szűzanya előtt. Eljönnek ide olyanok is, akik tudják, mert hiszik, hogy a hely különleges energiája olyan belső erőket szabadít fel bennük, amelyek hozzásegítik őket a mindennapi életben eléjük gördülő akadályok, feladatok megoldásában.



És Medjugorjeban az emberek megkönnyebbülnek, hiszen itt nyugodtan kisírhatják magukat, elpanaszolhatják minden bajukat, elmondhatják legféltettebb titkukat.
A városkába érkezők alapvetően két zarándokutat járnak végig. Az egyik a Jelenések hegye, itt jelent meg a Szűzanya a sétálni induló gyerekeknek. A másik a Krizsevác, a falu fölé emelkedő hegy. A jelenések idején a Krizsevác tetején zajló fényjelenséget a környező falvak lakói is látták, a szemtanúk megbizonyosodhattak, hogy valami rendkívüli dolog történt.

Engem mindig megnyugtatnak a hasonló helyek, ilyenkor van alkalmam megbékélni magammal és a világgal. A mostani hét nap elegendő idő volt ahhoz, hogy alaposan átgondoljak bizonyos dolgokat. Itt nem zavar be a külvilág, nem kell sietni, sőt, igazából más dolgom sincs, mint pakolgatni. Előbb-utóbb minden a helyére kerül, sőt rutint szerzek, hogy a rendet itthon, rohanva is meg tudjam teremteni. Ez a hét nap is sok mindenre volt elég, az út végre nem arról szólt, hogy siettünk oda, hegyet másztunk, és már indultunk is haza.



Az egy hét alatt, hogy oldjuk a koncentrált energiákat, kicsit barangoltunk Boszniában is: elmentünk például Visokoba, megnézni a boszniai piramisokat. A piramisok feltárása néhány éve kezdődött, a régészeket a mai napig megosztják az ottani felfedezések. A piramisokról bennünk élt egy kép, és azt ugyan tudtuk, hogy a hegyeket, amelyről feltételezik, hogy emberi építmények, erdő borítja, valahogy azt képzeltük, hogy már be lehet menni a piramisokba. Nos, hát nem. Az öt piramis közül a legnagyobbat, a Napot néztük meg közelről. Itt néhány helyen elkezdődtek a feltárások, de igazán csak közvetlenül a föld alatti részt lehet látni. Azt, hogy valóban olyan, mintha hatalmas kőtáblákkal fedték volna be. A kőtáblák alatt látszik, hogy használtak valamilyen kötőanyagot, ami olyan, mintha sóder lenne. A régészek megállapították, hogy a kötőanyag nagyon hasonlít az egyiptomi piramisoknál használtnál, és mindkettő ellenállóbb, mint a ma használt beton.



A szakemberek a különböző mérések nyomán felfedeztek egy alagutat is, ami a feltételezések szerint összeköti a három legnagyobb – a Nap, a Hold és a Sárkány – piramist. Ide be lehet menni egy darabig. A helyi vezető elmondta, hogy az alagútban, amelynek keletkezési időpontját tízezer évvel ezelőttre teszik, a későbbi korokban a fő járatra merőleges utakat építettek. Ezek feltárása is folyamatban van, a tervek szerint jövőre a fő járatok végig járhatóak lesznek, a föld alatt is meg lehet majd közelíteni a három legnagyobb piramist. Emberi kézre utalnak azok, az alagútban talált hatalmas kőtömbök is, amelyek természetes úton nem kerülhettek oda, valamint az olyan kövek, amelyekre valakik különböző jeleket véstek.



A helyszínre érkező turistákat, érdeklődőket a piramisok feltárására létrehozott alapítvány emberei ingyen elkísérik, végigvezetik a piramisok között. A mi vezetőnk elvitt még egy dombhoz, amiről szintén azt feltételezik, hogy emberi munka eredménye, és valaha temetkezési helyül szolgált. A környéken energia-dombként emlegetik, ami nem egy tudományos kategória, de mi éreztük miről beszélnek:)



Egy fél napot Szarajevóban is szédelegtünk. Sok időnk nem volt, így a bazár hangulatára próbáltunk ráérezni. Nem volt nehéz. A gyönyörűen helyreállított utcákban ma már helyreállt a rend, a háborúra ott semmi nem emlékezetet. Üzletek és éttermek sora, a Keleten megszokott kínálattal. Ha valaki vásárolni szeretne, mindent megtalál, ami egy rendes török, vagy arab bazárban fellelhető. Számomra különös öröm volt felfedezni, hogy most már mosolyognak a helyiek. Két évvel ezelőtt ez nem volt általános. Nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, de feltűnően mosolytalanul tettek-vettek.

A háborúról persze nem lehet megfeledkezni, az épületeken sok helyen felfedezni még a lövésnyomokat, egy-kettőt nem is hoztak helyre. A szétlőtt falak között nő a gaz, és nem hagy feledni. Ezen kívül feltűnő a sok temető. A város közepén, a körülötte lévő dombokon mindenhol fehér fejfák. Szerencsére ma már visszatért az élet Boszniába, így az embereket, a sürgést-forgást elnézve, gyönyörködve a tájban, vagy az épületekben meg lehet feledkezni arról, hogy nem is olyan régen még egymást ölték az emberek.



Mostar – ha ez egyáltalán lehetséges – a fővárosnál is zsúfoltabb volt. Horvátországból ide könnyű átugrani, a város szépsége sok turistát oda csal. Az óvárosban árusok, művészek, turisták százai. Akár közöttük mozgunk, akár egy-egy kávéház teraszáról „mozizunk”, élmény figyelni, érezni a színes kavalkádot.



Végül voltunk Blagajban, a táncoló dervisek kolostoránál, a tekkiben. Ma már nem élnek itt dervisek, de a tekki megmaradt érintetlenül. A kolostorban mindenki kedvére elmélkedhet az erre szolgáló szobában, vagy egy tea kíséretében figyelheti a folyó színeváltozásait. Érdekes hely ez is, az ország sokszínűségének remek példája. Gyönyörű környezetben, pisztrángos tavakkal körülvéve egy szétlőtt országban a békének egy másik szigete…



Amikor elindultunk, azt hittem, gasztro szempontból nem lesz izgalmas út. Végül sikerült néhányszor nagyon finomat ennünk, hamarosan írok ezekről is.

Fotók:
Krizsevác - Medjugorje
Medjugorje a templommal
A piramisok feltárása folyamatban van
Vésett kő az alagútban - kik vitték oda?
Az energiadomb
Szarajevó
Mostar
A tekkinél egy tiltótábla
Török teával kínálják a turistákat

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.