02
09/2008
0

Menjünk színházba: Budapestre érkezik a Ványa bácsi!




Köze nincs a konyhához, viszont legalább akkora élvezet, mint a főzés. Amennyiben szeret az ember színházba járni.

Meghívták a Nemzeti Színházba a kolozsvári színház Ványa bácsiját. Az előadás idén megkapta a Román Színházi Szövetség három legfontosabb díját: megválasztották a tavalyi év legjobb előadásának, Andrei Serban elvitte a legjobb rendezőnek járó Uniter díjat, és Hatházi András, a kolozsvári társulat színésze, Ványa bácsi címszerepének alakításával elnyerte a legjobb férfiszerepért járó kitüntetést.



Az előadást én még nem láttam, de Serban rendezte darabot többet is. Lélegzetlállítóak tudnak lenni. Az antik trilógia Médeea-ját a kolozsvári színházban éltem át. Az előadás végén a közönség félórás vastapssal, állva ünnepelt. Nem akart elmenni senki, a teremben vibrált a levegő, és utána hosszú ideig megszólalni sem bírtunk.

Volt az életemnek egy szakasza, amikor nagyon sok színházi előadást láttam, hasonlót azonban még kétszer éltem meg, de az a három előadás az összes többiért kárpótol. Most esély van rá, hogy negyedszerre is érezzem azt, amit az előadás egyik kritikusa is megfogalmazott:

Le tud Ön ásni olyan mélyre az emlékezetében, hogy újra azzal az érzéssel lépjen ki egy előadásról, hogy szereti a színházat? És az embereket? Hogy nem unta meg az újra látott, a csömörig ismétlődő közhelyeket? Emlékszik még, milyen az, amikor még mindig lázban égve sajnálkozik afölött, hogy az előadásnak vége és vissza kell térni a világba? Szeretné, hogy az előadás azonnal újrakezdődjön, annak ellenére, hogy három órán át tartott? Ez az a csoda, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színházban megy végbe, Andrei Şerban „Ványa bácsi”-rendezése alkalmával. […]
Ennyi év színikritika során egyszer sem használtam a mestermű kifejezést. Most eljött az ideje.

Cristina Rusiecki: Panta rhei, English & libido
Cultura, 2008. január 24.

Serban a román rendezők között is nagy névnek számít, a rendszerváltás előtt Amerikába menekült, ahol szintén kivívta magának a hírnevet. Rendszerváltás után hazament, és a bukaresti nemzetiben megrendezte az antik trilógiát, amiről évekig beszéltek. Rövid ideig igazgatta is a színházat, s bár ez az időszak eléggé megosztotta a román szakmát, előadásainak minőségét senki nem kérdőjelezte meg.

Hatházi Andrást már kétszer jelölték Uniter díjra, az idei volt a harmadik. Ő maga sem hitte, hogy elnyerheti, hiszen a jelöltek között volt Marcel Iures, az egyik legnevesebb román színész. András az eredményhirdetés előtt, amikor megkérdezték tőle, hogy idén van-e esélye, így válaszolt: „Marcel Iures mellett?! Nincs. Majd egyszer a legtöbbször jelölt színész kategóriában talán nyerek.”



A Ványa bácsi budapesti turnéját októberre tervezik, a honlap szerint 19.-től öt estén keresztül. A jegyvásárlással érdemes igyekezni, mert ugyan a nagyteremben játsszák, de a közönség a színpadon ül, alig száz nézőnek van helye előadásonként.

Az előadásról, Serbanról, és egyáltalán az utóbbi évek színházi történéseiről itt olvasható egy szerintem nagyon alapos, ugyanakkor érdekes cikk.

Részletek a kritikákból, hosszabb válogatás itt:

Şerban nem búskomor, sápítozó, nyúlósan álmatag Csehov-produkciót rendezett, hanem agyonüthetetlenül elevent, pimasz, fantáziadús ötletek, már-már vásári viccek garmadáját engedi meg magának, és várja el a színészektől, miközben nagyon is pontosan felépít minden figurát.
Bóta Gábor: Bombasiker lett a Ványa bácsi
Magyar Hírlap: 2007, december 10.

Két ember összeborulva táncol, mi nézzük őket. Ennyi az egész, és nekünk, nézőknek összerándul a gyomrunk, sajdul a szívünk, gombóc gomolyog a torkunkban, és ha nem vigyázunk, kicsordul a könnyünk.
Bérczes László: Boldog-boldogtalanok
Ellenfény, 2007/12



A Kolozsvári Magyar Színházban, a szó legvalódibb értelmében eseményszámba menő előadást láttam, színházi világunk talán egyik legfelkavaróbb produkcióját […]
Ion Parhon: Kortársunk, Ványa bácsi
Scrisul Romanesc, 11–12. sz. 2007. november-december.

A képeket a kolozsvári színház honlapjáról kölcsönöztem, köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr695593908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása