Vörösboros marhapörkölt somlekvárral

A szittyapörköltről (ugyanis O-ék maguk között csak így nevezik), már évekkel ezelőtt hallottam, de megfeledkeztem róla. Pénteken egy nagyon vidám este közepette megint felmerült. O elmesélte, hogy nem volt otthon igazi szilvalekvárja, és kipróbálta anyukám somlekvárjával, amit szintén évekkel ezelőtt ajándékoztam neki. Legnagyobb meglepetésére finomabb lett, mint a szokásos, igazi szilvalekvárral.

Ezzel újabb távlatok nyíltak meg a féltve őrzött somlekvárok felhasználása előtt, tehát azonnal ki kellett próbálnom. Nem csalódtam.

Az még hozzátartozik a történethez, hogy a somlekvár szerintem a lekvárok irálya enyhén fanyar ízével. Sok évvel ezelőtt találtunk egy sombokrot, ami tele volt érett sommal. Azonnal szedtünk egy hatalmas szatyorral, majd otthon szembesültünk a ténnyel, hogy annyi somot soha nem eszünk meg nyersen. Hirtelen felindulásból anyukámmal lekvárt főztünk belőle. Annyira finom lett, hogy évekig emlegettem.
Néhány éve édesapa talált egy másik bokrot, ami szintén bőven termett, ismét nekikezdtek a lekvár főzésnek…

A somlekvár készítése azonban az egyik leghálátlanabb feladat. Ez a gyümölcs ugyanis viszonylag nagy magot rejt magában, ami ráadásul még az érett somból sem csusszan ki könnyedén, meg kell dolgozni vele. Édesapa próbálkozott mindennel, a meggymagozó mintájára különböző szerkezeteket talált ki, de egyik sem vált be, maradt a kézi magozás. Ehhez képest a fokhagyma pucolás is üdítő feladat, de az eredmény nagyon megéri!



Hozzávalók:

fél kg marhalábszár
kevés szalonna
egy nagy fej vöröshagyma
egy paprika
két deci vörösbor
egy kis üveg somlekvár (vagy szilvalekvár)
késhegynyi őrölt kömény
egy maréknyi szárított kakukkfű
só

A húsról levágtam a hártyát, az inakat, és felkockáztam. A szalonnát is kisebb kockákra vágtam, és kisütöttem a zsírját. Ezen tíz percig fonnyasztottam az apróra vágott hagymát, majd rádobtam a húst, és addig kevergettem, míg minden oldala átsült. Beletettem egy paprikát, az őrölt köményt és a kakukkfüvet, felöntöttem egy kevés vízzel, és fedő alatt főztem-főztem-főztem. Körülbelül két óra múlva beleöntöttem a bor felét. Amikor már majdnem teljesen puha volt a hús, sóztam, és ráöntöttem a bor másik felét. Amikor kész lett, hozzákevertem a lekvárt. Frissen sült zsemlével ettük.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.