Savanyú vetrece

Körülbelül két hónapja kezdődött. Krmpl közölte, hogy főzzek savanyú vetrecét. Amikor megkérdeztem, hogy az mégis mi, jött a válasz: te vagy az erdélyi, neked ezt tudnod kell.

Mondanom sem kell, imádom ezt a mondatot, főleg, ha fogalmam nincs, miről van szó. Úgy tettem, mint aki nem hallotta. Aztán egy kis idő múlva megint felmerült, hogy főzhetnék már savanyú vetrecét is. Most már óvatosabb voltam, nem kommentáltam, nem kérdeztem. Amikor azonban hazajöttem egy erdélyi szakácskönyvvel, és az volt az első kérdése, hogy benne van-e a savanyú vetrece – nem volt – már kezdett bosszantani a dolog.

Rákerestem, és két dolgot tudtam meg róla azonnal: erdélyi ételként tüntetik fel a legtöbb helyen, és kovászos uborkát ajánlanak hozzá. Mint kiderült, még Fűszeres Eszternél is van egy recept.

Nem volt menekvés, megvásároltam a marhahúst, és megfőztem. Már majdnem kész volt, amikor megkérdeztem Krmpltól, hol olvasott róla, hogy ennyire felkeltette az érdeklődését. Kiderült, hogy tavaly került kezébe egy lap, amiben egy egészen kimerítő írást szenteltek a savanyú vetrecének.

Ebből kiderül, hogy a vetrece szó eredete homályos, bár a XIX. század végéig szinte minden szakácskönyvben szerepel. A szó már a XVI. század közepén felbukkant. „Tehenhust wetreczennek 2 fontot” – idézi egy 1544-ben keltezett szövegből Szamota István, az étel leírása a Szakats mesterségnek könyvetskéje 1698-as kolozsvári kiadásában is olvasható. A vetrece azonban jelentette a sült szalonnaszeletet is az 1700-as évek végén, majd később egészült ki a jelentése az egyéb hússzeletekkel is. Száz évvel később fordul a kocka, a vetrece elsősorban apróra vagdalt, zsírban kirántott húst, és csak másodsorban jelent sült szalonnaszeleteket. Minden esetre a szakácskönyvek tanúsága szerint a vetrecét akkor főztek, ha a maradék (marha)húst kellett hasznosítani, ezt készítették el hagymásan, ecettel besavanyítva.

Megnyugodhattam: nem hagyományos erdélyi étel, s bár a savanyú levesek, ételek nem idegenek az ottani konyhától, a savanyú vetrece nem elterjedt, mindennapi fogás.

A puliszka ezúttal elmaradt, dolgoztam, előre nem akartam megfőzni. A tésztát Krmpl főzte a fotó kedvéért, szerinte ugyanis annyira finom, hogy köret nem is kell hozzá, friss kenyérrel tökéletes. Már csak emiatt is el kell készíteni máskor is.



Hozzávalók:

fél kg marhahús
10 dkg húsos szalonna
két közepes méretű hagyma
két babérlevél
4 gerezd fokhagyma
egy fél citrom héja és leve
4 dl bor
4 dl tejföl
egy kanál liszt
só
(1 ek mustár, amit én kifelejtettem)

Az apróra vágott szalonnát kisütöttem, beletettem az apróra vágott hagymát, kicsit megdinszteltem, majd a csíkokra vágott hús következett. Két-három percig pirítottam, majd felöntöttem egy fél vízzel, és két deci borral. Beletettem a citrom héját (krumpli hámozóval vágtam le), a babérlevelet és a fokhagymát. Főztem-főztem, időnként hozzátöltöttem egy kis bort. Amikor majdnem puha volt a hús, sóztam, majd a tejföllel kikevert liszttel besűrítettem. Amikor kész volt, kiszedtem a citromhéjat, és belekevertem a fél citrom levét.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.