Szerecsendiós, tejes újkrumpli

Azt hiszem, azt senki nem vonja kétségbe, hogy a kézzel készített dolgok finomabbak, mint a „nagyban” gyártott társaik, egyszerűen azért, mert "bele kerül" az is, aki csinálja. Mint ahogy azt is megérezni, ha mérgesen, kedvetlenül állunk hozzá valamihez. (Természetesen ez nem csak a főzésre igaz.)

Mostanában értettem meg, miért mondogatta nagymama akkor is, hogy nem az igazi, ha mindenkinek nagyon ízlett, és nem láttunk, éreztünk semmi különöset, főleg nem rosszat egy-egy általa főzött ételben. Ő már fáradt volt, nem volt meg benne az a lendület, mint fiatalabb korában, így érthető: úgy érezte, nem „olyan”. A szeretetét viszont így sem tudta kilopni, mi meg azt éreztük, és az mindent kárpótolt.

Amikor nincs kedvem főzni, és sokkal egyszerűbb lenne valamit megvenni, azzal szoktam meggyőzni magam, hogy az energiám benne lesz, és az többet ér, mint ami a gépből jön ki. Akkor is, ha csak annyi van benne, mint amennyit beletettem, azaz adott esetben a tudat, hogy valamit enni kell:)

Az viszont tény, mérgesen főzni sem szabad, olyankor mindig történik valami, amitől csak mérgesebb lesz az ember, jobb esetben csak odaég az ebéd, vagy sózás közben leesik a sótartó teteje, rosszabb esetben a kés csúszik meg.

Szóval a tejes újkrumpliba alaposan belekerül az ember energiája, jókedve, szeretete, mert ez csakis parányi krumplikból az igazi. Amit hát meg kell súrolni.

Már vagy két hete nézegettem a piacon, de nem volt erőm, kedvem megvenni, pedig igyekezni kell, mert pillanatokon belül megnőnek. Aztán múlt szombaton szépen külön voltak válogatva az apróbbak, szinte kiabáltak, hogy vigyem már haza őket. És így lett.

A világ egyik legegyszerűbb étele, íze viszont szinte felülmúlhatatlan. A mosogatószivacs dörzsi felületével súroltam meg őket, nekem így egyszerűbb, mint késsel kapargatni. A tej kihozza az újkrumpli édességét, amit a szerecsendió és a petrezselyem tovább fokoz és egyensúlyoz egyben. Nem is kell mellé semmi feltét, hiszen az elvonná a figyelmet az ízek harmóniájáról.



Hozzávalók:

fél kiló, maximum ujjbegynyi újkrumpli
körülbelül 3-3,5 deci tej (jó, ha „tej-ízű”, én sima zacskós tejjel készítettem)
késhegynyi őrölt szerecsendió
nagy csokor petrezselyemzöld

A krumplikat megpucoltam, megmostam, beletettem egy lábosba, és felöntöttem a tejjel. Sóztam, beleszórtam a szerecsendiót, és fedő alatt puhára főztem, majd megszórtam apróra vágott petrezselyemzölddel. Kettőnknek volt elég ez az adag.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.