20
04/2016
0

Pirított diós spárgapesto medvehagymával

13023435_1089919204414569_341927038_n.jpgFotó: Krumpli Béla

Van egy fajta sürgetés bennem ilyenkor tavasszal, annyi minden történik egyszerre minden szinten. Gyorsan leírni, megemlékezni mindegyikről, jajmármegintelmarad, egy évig várhatok, míg lesz ismét retek/medvehagyma/kucsmagomba stb, stb.

Próbálom nem észrevenni ezeket a sürgető pillanatokat. Legtöbbször sikerül megbeszélnem magammal, hogy ha nyolc évig nem írtam le a kedvenc reteksalátámat, akkor várhat még egy évet, de még biztosabb, ha a tízéves blogszületésnapot ezzel ünneplem majd.

Persze van olyan, amikor mégis kivételt kell tenni, és ugyan itt várakozik egy csomó torta, köztük csokis is, de hiába. Mert ha csak 1 százaléknyi esélye van annak, hogy még lehet medvehagymát kapni akárhol (négybetűs boltban pofátlanul drágán, de ezért talán még így is megéri), és páran el tudják készíteni ezt a pestot, akkor már nem hiába engedtem a sürgetésnek:)

Fotó a tésztáról készült, amikor már belekevertük a pestot. A maradékot kenyérre kentük, és megettük vacsorára. És boldog vagyok, mert a hűtőben lapul még egy kevés medvehagyma, spárgát meg úgyis kapok. Szerencsére a spárgaszezon még csak most kezdődik el. (És bárki bármit mond, az eperé még odébb van.)

Hasonlít ehhez, de az az egy-két apró változtatás pont elég ahhoz, hogy nagyon-nagyon más legyen a végeredmény.

Páran már tavaly is, idén  még többen panaszkodtak, hogy a piacokon nem árultak annyi medvehagymát, mi lehet az oka. Mondanám, például az, hogy változtak a gyűjtésére vonatkozó szabályok, de inkább azt gondolom, hogy kiment a divatból. Nincs rá akkora kereslet, erre reagált a kínálati oldal, és sokkal kevesebb érkezett mindenhova. Nincs ezzel semmi baj, a medvehagymának legalább lesz ideje regenerálódni, ismét elterjedhet ott, ahonnan majdnem kiirtották.

Hozzávalók:

a pestohoz:
10 dkg zöldspárga szára
2 marék dió
10 medvehagyma
1 dl olívaolaj


A diót száraz serpenyőben megpirítottam, hagytam kihűlni. A spárga fás részeit letörtem, azokból alaplevet főztem. A spárgák fejét levágtam, félretettem a tésztához. A maradék szárat apróbb darabokra vágtam. Egy edényben beledobáltam minden hozzávalót, és botmixerrel pépesítettem. Ha az előkészületeket nem számítom bele, 1,5 percembe telt, míg durván finom spárgapestonk lett.

a szószhoz:
20-25 dkg spárga
1,5 dl alaplé
2 szál újhagyma
2 ek olívaolaj
1 nagy ek tejföl
1/2 citrom frissen facsart leve

A spárgák fás végét letörtem, és alaplevet főztem. A spárgák fejét levágtam, félretettem. A maradék szárat felkarikáztam. A hagymát felkarikáztam, az olajon megpároltam. Rádobtam a spárgaszár karikákat, felöntöttem alaplével, sóztam. Kb 5 percig főztem, majd rádobtam a spárgafejeket (a pestohoz használt spárgáét is), és további 4-5 percig főztem. Belekevertem a tejfölt, meglocsoltam a citromlével, és elzártam a gázt..

a tésztához:
24 dkg fusilli
parmezán

Miközben a mártást készítettem, feltettem főni a vizet, és kifőztem a tésztát.

A tésztára tettünk a mártásból meg a pestoból is, megszórtuk parmezánnal, és elégedetten elfogyasztottuk.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a Paszulyt a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr268643666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása