27
05/2016
1

Epres, feketeribizlis galette

galette.jpg

Ez nem túl bonyolult sütemény - jegyezte meg Krmpl, miután végignézte, hogy kinyújtottam a tésztát, megkentem lekvárral, megszórtam a töltelékkel és visszahajtogattam a tészta széleit.

Szerencse, hogy nem minden bonyolult. A töltelék szedett-vedettsége ellenére annyira finom süteményt készítenem, hogy Krmplnak azt is meg kellett jegyeznie: ez finom, pedig nincs is benne csoki!

A töltelék tényleg maradékokból állt össze, volt egy kanálnyi áfonyalekvár, 10 dekányi citrusos eperkompót, meg ugyanannyi eper. No meg a feketeribizli, amit már két napja kivettem a fagyasztóból. Ezeket kellett felhasználni, önmagában semmire nem lett volna elég egyik sem, együtt fenséges süteményt alkottak.

Hozzávalók:

a tésztához:
20 dkg liszt
7 dkg teljeskiőrlésű liszt
5 dkg kukoricadara
8 dkg cukor
1/4 tk só
11 dkg hideg vaj
60 ml hideg víz

a töltelékhez:
4-5 ek lekvár -  most 1 áfonya, 4 cukormentes barack
30 dkg feketeribizli
10 dkg eperkompót
10 dkg eper
3 ek cukor
2 ek keményítő

A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Nem gond, ha a vajból nagyobb darabok is maradnak, a lényeg, hogy ne olvadjon meg! 2 órára betesszük a hűtőbe.

Ha eleget pihent, kivesszük, és sütőpapírral bélelt tepsiben kinyújtjuk. Könnyebb így, mint utólag átügyeskedni a tepsibe, bár az sem lehetetlen feladat. Úgy érzéssel: ne legyen se túl vékony, se túl vastag, elférjen a tepsiben, és a meglévő töltelékünk befedje.

A töltelékhez összekeverjük a gyümölcsöket, megszórjuk 3 ek cukorral. Ha levet enged, beleforgatjuk a keményítőt is.

A tésztát megkenjük lekvárral úgy, hogy a szélén kihagyunk annyit, amennyit majd visszahajtunk. 2-3 centinyit. A lekvárra halmozzuk a tölteléket, és visszahajtjuk a tészta szélét. Megkenhetjük tojással a tészta széleit, akkor szebb lesz, de nem tojásmentes. Megszórhatjuk cukorral, az is jól mutat rajta.

180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük. Annak örülünk, ha sütés közben kifolyt a gyümölcs leve, az nagyon-nagyon finom.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr858748690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borgen 2016.05.28. 00:01:03

Csodalatosan nez ki...
süti beállítások módosítása