Az ír szél és a tejszín

Írországgal kapcsolatban két dologról nem olvastam sehol: a szélről és a tejszínről.

Az előbbi viharos jellegű volt végig, néha annál is erősebb. Eltántorítani ugyan nem tudott semmitől, de alaposan megnehezítette a dolgunkat. Az egy dolog, hogy állandóan rajtunk volt az összes ruhánk, és úgy néztünk ki, mint valami Michelin-babák, de többször meg kellett kapaszkodnunk, hogy le ne fújjon a sziklák tetejéről. A nap két napig sütött, akkor, amikor a legfontosabb volt. Utána nem láttuk hazaindulásig. Szerencsére időben megtudtuk, hogy az írek az esőre nedves áldásként tekintenek – így egészen elviselhető lett:) Aztán az is kiderült, hogy az írek is be tudnak sokallni a nedves áldástól is, a gazdák mindenütt panaszkodtak, hogy elmossa a rengeteg eső a termést. Állítólag máskor novemberben szokott olyan idő lenni, mint idén, május elején volt.



A másik, amiről szerintem méltatlanul nem tesznek említést: a tejszín. Jó néhány éve nem ettem tejszínt önmagában. Süteményekről is lekapartam, hiszen annak, amivel általában találkozni lehet tejszín néven, köze nincs a tej színéhez, javához. Először Írországban is elborzadtam a tejszíntől, aztán megéreztem az illatát, és felidéződtek a gyerekkori emlékek, ízek. Merthogy bárhol voltunk: étteremben vagy fogadóban, Dublinban vagy ici-pici falvakban, a tejszín minősége nem változott. Fenséges volt. Cukrozatlanul, nem teljesen felverve kínálták sütemények, kávé, forró csokoládé mellé. Ha bárki arra jár, ne hagyja ki!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.