Lazactorony

Sejtettem, hogy az idei év nem lesz egyszerű. Hogy bizonyos tekintetben a nagy változások éve lesz. Hogy zsúfolt lesz, és néha választani kell, és nem biztos, hogy az a jobb, ami minden szempontból annak néz ki.

Ezekre készültem az év eleje óta, kértem, hogy a számomra fontos dolgok ne maradjanak ki. Igyekeztem felkészíteni magam a sok ismeretlenre, arra, hogy bármi történik, abban lássam a jót, de legalábbis ne dühöngjek miatta, tudjam elfogadni. Mert az már kiderült, hogy ha pillanatnyilag nem is látom értelmét valaminek, sőt, határozottan úgy érzem, hogy teljesen fölösleges, később mindig bebizonyosodik, hogy az nekem úgy volt jó.

Elméletben már nagyon jó vagyok, a gyakorlat azonban sokszor megmutatta, hogy bizony, van még hová fejlődnöm. Nem mindig tudok azonnal váltani, amikor a jól eltervezett, régóta áhított, éppen megvalósulni látszó dolgok helyébe kerül valami, ami keresztülhúzza minden számításunkat. Amikor történik valami, ami igazán nem hiányzott, hiszen éppen minden rendben volt körülöttünk, és úgy gondoltuk, kicsit hátra lehet dőlni a karosszékben vagy lehet munkálkodni a beérni látszó dolgokon.

Sűrű volt az idei év eddig is, sokat utaztam, és közben itthon sem unatkoztunk.



A Paszuly pihentetésének azonban nem csak ez az oka. Körülbelül három hónapja elkezdtem nem kívánni az ételeket. (Hamar leszögezem, nem várok gyereket, ez is a változásokhoz tartozik, csak megszokni nehéz.) Eleinte csak fura volt, próbálgattam minden módszert. Ettem mindent, nem ízlett különösebben, örömet nagyon ritkán okozott. Próbáltam olyanokat főzni, amiről úgy tűnt, megkívántam: nem ízlett. Arra gondoltam, meguntam a főzést, bár a konyhában szerettem tevékenykedni, de ha más főztjét kóstoltam, az sem volt a kedvemre, míg a főzésben továbbra is örömömet leltem, és láttam a reakciókon, hogy a végeredménnyel is elégedettek. Csak nekem nem volt jó. Az volt az érzésem, hogy teljesen fölöslegesen nyelek le bármit, az engem nem táplál, az nekem nem jó. De akkor mi lesz? Fényevő soha nem akartam lenni:) A leginkább attól riadtam meg, hogy ezentúl nem lesz szükségem az evésre.

Fura állapot, mert közben éhséget éreztem, és hát a tudat is ott volt, hogy enni kell. Egy idő után az világossá vált, hogy lényegesen kevesebb ételt kívánok. Ez megnyugtatott, az evésről mégsem kell teljesen lemondanom. Segített a cseresznye is, számomra ez a gyümölcsök gyümölcse. Most az van, hogy délelőttönként megeszem fél-egy kiló cseresznyét. Kora délután eszem egy kevés korianderes-paradicsomos tésztát, és ezzel nagyjából másnapig el is vagyok. Ha valamilyen süteményt sütöttem, abból egy-két szeletet eszem még, és ezzel már túlettem magam. A dolog működni látszik, most például a zöldborsó is nagyon jól esett, tehát ha lassan is, talán bővül a paletta. Néha pedig kedvem támad egy kis salátára is...

Ilyen körülmények között nem nagyon lehetett blogot írni, hiszen ha én nem kívántam semmit, arról nem is tudtam írni. Talán majd beszámolok az elmúlt időszak konyhai teljesítményéről, hiszen fotók készültek, és a fejemben is vannak félig megírt történetek.



Például Írországról, ahol szintén nagyon sűrű egy hetet töltöttem, volt olyan nap, hogy arra sem jutott idő, hogy megálljunk valahol enni. Boltban vásároltunk, és útközben ettünk. Az a néhány vacsora azonban mindenképpen megér egy bejegyzést, mert ha akkora örömöt nem is leltem bennük, látványilag mindenképpen gyönyörűek voltak a felszolgált ételek.

Ehhez a lazactoronyhoz nem kell különösebb recept, egyszerűen gyönyörű volt Westportban, és itthon nagyjából reprodukáltam a látványt. Mivel nem én ettem, nem volt lehetőség hosszasan elemezgetni, hogy a lazacszeleteket milyen lepénnyel kínálták. Én az amerikai palacsinta sós változatát sütöttem meg, passzolt hozzá. A lazacot Írországból hoztam – azt mondták e nélkül nem lehet hazajönni:) Ez füstölt volt, de szerintem nagyon finom lenne gravlax-szal is. Mutatós előétel, de szabadnapokon reggelire is kényeztethetjük magunkat vele, vagy vacsorára is kínálhatjuk egy pohár fehér borral, esetleg pezsgővel.



Hozzávalók:

az amerikai palacsintához:
2 evőkanál olvasztott vaj
225 g finomliszt
2 púpos teáskanál sütőpor
1 csipet só
3 dl zsíros tej
2 tojás
kevés vaj a sütéshez

A lisztet, a sütőport és a sót összekeverem egy tálba, hozzáadom a vajjal és tejjel elkevert tojást és a kettőt jól összedolgozom.

A forró serpenyőbe kevés vajat teszek, és erre egy nagyon kevés masszát. Elterül magától, kb. hat centi ármérőjű korongok lesznek. Amikor a teteje hólyagosodni kezd, egy lapáttal óvatosan alányúlok, és megfordítom. (két személyre elég fél adagot sütni!)

a toronyhoz:
néhány lazacszelet
egy kevés rukkola
egy evőkanál olívaolaj
egy evőkanál citromlé

A palacsintát és a lazacszeleteket felváltva lerakom, a tetejére teszem a rukkolát , megöntözöm a citromlével összekevert olajjal és tálalom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.