05
08/2008
1

Kecskesajtos, pestos spenótfalatkák




Annyi mindennel vagyok elmaradva,
hogy nem is tudnám, hol kezdjem, de a hétvége eldöntötte. Horányban voltunk, AA-ék hívtak meg, köszönjük, igazán nagyon jól éreztük magunkat. Bicikliztunk, kétszer hajóztunk, Dunát néztünk, főztünk, ettünk, jókat beszélgettünk, és nagyot aludtunk. Tartalmas hétvége volt, ráadásul nem voltunk a fővárosban!:)

Természetesen készültem, sütöttem ezt-azt, bár Krmpl hevesen tiltakozott: kijelentette ő semmilyen élelmiszert nem hajlandó a biciklijén vinni, nem kell semmi, van ott bolt. Szerencsére, nekem nagyon helyes biciklikosaram van, abba belefért minden. Kicsit nehéz lett, a hirtelen kanyarokat nem tudtam hirtelen venni, de kiértünk.



Krmpl sütött kenyeret, ami még Attilának is ízlett, pedig ő nem eszik kenyeret. Ez viszont emlékeztette a gyerekkori észt barnakenyerekre. Én süteményt sütöttem, készítettem rozmaringos, joghurtos padlizsánsalátát, és kecskesajtos, bazsalikomos spenótfalatkákat.

Ez utóbbit péntek este találtam ki, és nem kerestem rá interneten, tehát nem tudom, ki mindenki készített hasonlót már:)

A spenótnak nem tudok ellenállni, ez valahogy mindig belekerül a szatyorba a szombati piacozások során, pedig ugye próbálkozom. Ja, meg a bazsalikom. Viszont nem került rájuk sor. A bazsalikomból készítettem diós pestot, a spenótot pici olívaolajon megfonnyasztottam, és betettem a hűtőbe azzal, hogy valamit kitalálok. Hát ez született belőle. Merthogy a spenót-bazsalikom kombinációt nem tudom megunni.



Kellett még hozzá a muffin forma, amit megvásároltam ugyan, de megint rájöttem, hogy nem nagyon szeretem a muffint. Vagy még nem találtam meg azt, amit nem érzek túl tömörnek. Tehát alternatív hasznosításban gondolkodom.

Annyira ízlett mindenkinek, hogy azonnal receptet akartak tudni. Íme!

Hozzávalók:

fél kg spenót
két evőkanál pesto
hat dkg liszt
két tojás
kevés kecskesajt
három apró paradicsom
két evőkanál olívaolaj, meg egy kevés a spenót alá
fél kk sütőpor


A spenótot megmostam, egy kanál olajon megfonnyasztottam, és apróra vágtam. Összekevertem a pestoval, a tojásokkal, a liszttel, sütőporral, sóztam. (A sütőpor kísérlet, legközelebb megpróbálom nélküle, lehet, hogy elmaradhat.) A muffinforma aljába tettem egy kanállal, ráhelyeztem egy sajtkockát, meg egy negyed paradicsomot, és befedtem egy másik kanál spenótos keveréket.

180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütöttem.

Címkék: reggeli-vacsora

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr385593919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sajtkukac 2008.08.05. 15:06:00

Ez egy spenótos nap :-) Nálam a spenót-kecskesajt páros is nagyon bejön, ez utóbbi van is itthon, a másikat meg beszerzem holnap a piacon :-)
N.
süti beállítások módosítása