28
07/2008
1

Nevenincs kukoricás




Főtt kukoricát csak úgy magában évek óta nem ettem. Mintha az erre az életemre szánt adagomat már elfogyasztottam volna. A múltkori rizssalátába viszont friss kukoricát főztem, és az felébresztett bennem valamit, így most szombaton is vettem négy csövet. (Pedig komolyan mondom, már egészen jól haladok afelé, hogy valóban csak annyi alapanyagot vásároljak, ami el is fogy. Nagyon bosszant, amikor valamit azért dobok ki, mert a sok minden mellett nem kerül rá sor, és tönkremegy.)

Szóval volt itthon kukorica, kezdeni kellett valamit vele. És volt két emlékem: az egyiket kóstoltam, a másikat egyszer elolvastam. Valami hasonló irányba indultam el, és született egy nevenincs kukoricás étel, ami reggelire, vacsorára akár önmagában is finom.

Hozzávalók:

négy cső kukorica
négy gerezd fokhagyma
egy kisebb fej hagyma
e nagy ek paradicsompüré
1 kk arab hús fűszerkeverék
fél kk római kömény
1 kk gyömbér
4 ek olívaolaj

petrezselyemzöld

A hagymát apróra vágtam, és beletettem a forró olajba. Öt perc múlva beletettem a csövekről levágott kukoricaszemeket, és kis vizet töltöttem rá, majd fedő alatt pároltam. Amikor a kukorica már majdnem puha volt, belekevertem az apróra vágott fokhagymát és a paradicsomot. Néhány perc múlva beleszórtam a fűszereket, az apróra vágott petrezselyemzöldet, és összekevertem. Langyosan, hidegen egyaránt finom.

Címkék: saláta

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr235593925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nana 2008.07.28. 11:39:00

jól hangzik :) nekem meg pont az a bajom, h csinálnék kukoricás ételt, de legjobban a főtt/grillezett kukoricát szeretem csövön..
süti beállítások módosítása