07
02/2012
0

Hummusok: klasszikus, paradicsomos, wasabis, currys, céklás, sütőtökös



Fotó: Krumpli Béla

A hummus (humusz) egy viszonylag egyszerű étel.
Van benne csicseriborsó, szezámpaszta, olaj, citrom és só, esetleg fokhagyma. Az ember azt gondolná, hogy kis eltérések lehetnek ugyan két hummus között, de ha egyszer megkóstoltuk, nagy meglepetések már nem érhetnek.

Valahogy így voltam vele én is, mígnem a Holt tenger partján nem kóstoltam egy hummust, aminek gyakorlatilag azóta is érzem az ízét. Elmondhatatlanul ízlett, és fogalmam nem volt, hogy egy ilyen egyszerű étel mitől tud olyan nagyon más lenni. Aztán kiderültek persze az apró titkok: függ a csicseriborsó fajtájától, mert igen, sokféle létezik, és nem mindegyiknek ugyanolyan az íze. Játszani lehet azzal, hogy forrón, vagy hidegen pürésítjük. És ott van a thina, a szezámkrém, aminek szintén számtalan változatát ismerni, és ami nagyon nagy kihatással van a hummusunk végső ízére.

Arról nem is beszélve, hogy ahány ház annyi recept, ha mindenki ugyanazokból az alapanyagokból dolgozik, akkor is más-más ízű lesz a végeredmény, hiszen nem mindegy, hogy mennyi thina kerül bele, teljesen sima a krém, vagy rusztikusabb, citromosabb, fokhagymásabb, vagy visszafogottabb fűszerezésű.

Némi kutatgatás után én a következőket szoktam betartani:
- a csicseriborsó főzőlevébe nem teszek szódabikarbónát, mert attól sötétebb lesz a hummus, és állítólag kevésbé finom
- a hummus minimum 20 százaléka, és maximum 50 százaléka thina (persze, nem mérem ki, csak szemre adagolom)
- valóban jó minőségű olívaolajt használok (nem drága, félliteres, négyzetes üvegű, szupermarketben kaphatót, és nem olcsóbb, háromnegyed literest, hiába írták rá, hogy extra szűz)

Ezen belül két egyformát még nem csináltam. Egyáltalán nem mérem a hozzávalókat, szemre és ízre dolgozom. Gyakran kóstolok, és amikor nagyjából jónak érzem, leállok. Megvárom, míg összeérnek az ízek, és ha szükséges, tálalás előtt kicsit még igazítok rajta.

A thinát (tahinit) is magam készítem, igyekszem mindig annyit, amennyi éppen el is fogy. Többféle recept szerint készítettem már, legutóbb olajjal és pici fokhagymával kevertem ki a darált szezámmagot.

Legutóbb nem csak klasszikus hummust készítettem, hanem mindenféle ízesített változatot, sőt, cékla-, és sütőtök-hummust is. Mindegyiknek nagy sikere volt, mindenki kedvére válogathatott a sok íz között. Illetve alig ért a végére, kezdhette elölről a kóstolást, hogy kiderüljön, melyik volt az ő kedvence.

És egyszer már tényleg megvalósítom a nagy tervet: tésztából festőpalettát sütök, és ezeken tálalom a különböző színű krémeket, mintha festékek lennének.

A csicseriborsót egyben főztem meg, és pürésítettem, ezután osztottam szét tálkákba, és külön-külön ízesítettem. Thinából is egy nagy adagot készítettem, ebből adagoltam a krémekbe.

Anyagmennyiséget nem írok ezúttal, mert tényleg kóstolgatni kell, úgy derül ki, hogy kinek mikor ízlik a legjobban. Minden esetre a klasszikus hummusom már nagyon hasonlít arra, amit a holt tengernél kóstoltam. (Ha valakinek mégis nagyon szüksége van receptre, ezt követheti.)

A fotón van két kakukktojás: fokhagymás-márványsajtos tejföl, és tárkonyos koktélparadicsom-kompót. Az elsőben pont az van, ami a nevéből is kiderül (nagy pohár tejfölhöz tíz dkg sajt, és 3-4 gerezd zúzott fokhagyma). Az utóbbi receptjét nem jegyeztem fel, pedig igencsak finom. Ősszel készült, amikor még volt koktélparadicsom, van benne, fokhagyma, tárkony, só, méz, ecet, olívaolaj, só. És hűtőben sokáig eláll.

Hozzávalók:

alap:
csicseriborsó (aprószemű, nem amit a török boltokban lehet kapni)
víz


A csicseriborsót minimum 8, de inkább 12 órára beáztatom, majd eenyhén sós vízben puhára főzöm. (Ez is több, 4-6 óra.) A csicseriborsót leszűröm, a főzőlevét félreteszem. Megvárom, míg kissé lehűl, majd kevés főzőlével elkezdem turmixolni. Ha szükséges a léből egy-egy keveset adok még hozzá

thina:
szezámmag
szezámolaj

1-2 gerezd fokhagyma a szezámmag mennyiségétől függően

A szezámmagot kávédarálón pépesre őrlöm, és nem túl híg krémmé keverem az olajjal. Fokhagymával és kis sóval ízesítem.

a klasszikushoz:
turmixolt csicseriborsó
thina
olívaolaj
citromlé (frissen facsart)
1 gerezd fokhagyma

A csicseriborsóhoz keverek thinát, ha nem elég krémes, a csicseriborsó levével lazítom. Citromlével, zúzott fokhagymával, olívaolajjal ízesítem.

az aszalt paradicsomoshoz:
turmixolt csicseriborsó
thina
citromlé (frissen facsart)
1 gerezd fokhagyma
2-3 jó minőségű, olajos aszalt paradicsom (annyi, hogy érződjék az íze)
a paradicsom olaja

A csicseriborsóhoz keverek thinát, ha nem elég krémes, a csicseriborsó levével lazítom. Citromlével, zúzott fokhagymával, olívaolajjal ízesítem. A paradicsomot apróra vágom, és belekeverem a hummusba.

a wasabishoz:
turmixolt csicseriborsó
thina
olívaolaj
citromlé (frissen facsart)
wasabi

A csicseriborsóhoz keverek thinát, ha nem elég krémes, a csicseriborsó levével lazítom. Citromlével, zúzott fokhagymával, olívaolajjal ízesítem. Belekeverem a wasabit.

a curryshez:
turmixolt csicseriborsó
thina
olívaolaj
citromlé (frissen facsart)
curry

A csicseriborsóhoz keverek thinát, ha nem elég krémes, a csicseriborsó levével lazítom. Citromlével, zúzott fokhagymával, olívaolajjal ízesítem. Belekeverem a curryt.

Cékla-hummushoz:
cékla
thina
1-2 gerezd fokhagyma
citromlé (frissen facsart)
olívaolaj


A céklát sütőben megsütöm, turmixolom, belekeverem a thinát, fokhagymával, citromlével, olívaolajjal, sóval ízesítem.

Sütőtök-hummushoz:
sütőtök
thina
1-2 gerezd fokhagyma
citromlé (frissen facsart)
olívaolaj


A sütőtököt megsütöm, turmixolom, belekeverem a thinát, fokhagymával, citromlével, olívaolajjal, sóval ízesítem.

A hummusról itt található nagyon jó összefoglaló. A sütőtök hummus ötletét Annának köszönhetem.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr75593577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása