22
03/2010
6

Megadtam magam: microplane reszelő(k)





A konyhai tevékenységek között vannak szeretem munkák meg nem szeretem munkák. Az utóbbiakat igyekszem minimálisra csökkenteni, mert ne legyek már dühös például egy darab húsra, amit ráadásul én vásároltam, nem ő szökött be az asztalomra, és könyörgött, hogy trancsírozzam fel. Olyan vicces helyzetekben tudunk mérgesek lenni. Arról nem is beszélve, hogy azt, amit megeszünk, ne töltsem fel dühvel, hiszen pont arról szólna az egész, hogy én örömmel főzök valamit, ami mosolyogva elfogyasztunk, és jól érezzük magunkat.

Szóval szeretek mosogatni (tényleg), vágni, pucolni, tenni-venni, gyúrni, formálni, keverni, mérni, stb. Nem szerettem viszont reszelni. A reszelésnél vannak koszosabb, veszélyesebb, nehezebb feladatok is, amikkel nap, mint nap találkozom főzés közben - nem értem az egészet. Ha valaki tud rá magyarázatot, írja már meg:) Mivel úgy ítéltem meg, hogy nekem a tevékenységgel van bajom, igyekeztem minél kevesebbet reszelni és kész.

Sz. Laci utazott Amerikába, és megkérdezte, nem kérek-e valamit. Gondolom, rutin kérdés volt, hiszen addigra már számtalan iphone és egyéb kütyü-megrendelése volt. Mondtam, hogy nem, ő még kicsit erőszakoskodott, majd abban maradtunk, hogy ímélen elküldöm, ha mégis eszembe jut valami. Aztán egyszer csak beugrott, hogy valahol olvastam valami csoda-reszelőkről, kérhetnék egyet. Kerestem néhány linket, írtam egy szívhez szóló levelet, és elképzeltem Laci arcát, amint olvassa a feladatot. Egy percig nem hittem, hogy hoz nekem reszelőt.

Ehhez képest kettőt kaptam. Azóta dalolva reszelek, mindent. Csoda-herkentyűk ezek, lehet, hogy a pasik ezért szeretnek szerelni, fúrni-faragni, mert profi céleszközeik vannak:)

A microplane reszelőkről itt lehet olvasni, és itt lehet tájékozódni. Hogy azonnal tudjuk, mit szeretnénk, ha valaki megkérdezi. (Ha a körmeinket nagyon sajnáljuk, jobb, ha azonnal rendelünk hozzá ilyen védőtis.)

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr475593746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabojsza 2010.03.22. 13:16:20

Ugyeugye??? Én megmondtam!:-)))

Mindennapi Manna 2010.03.22. 14:05:27

Én meg mindössze másfél évig gondolkodtam, hogy elhiggyem-e:)

Piszke 2010.03.22. 15:06:01

A sajtreszelés férfimunka, pont mint a favágás!! Utálom!

Mindennapi Manna 2010.03.22. 16:57:36

Hm, nem tudom, de tartok tőle, Krmpl nem így gondolja. De tény, még soha nem próbálkoztam nála ezzel a szöveggel:)

jeeka 2010.03.24. 15:28:18

ó, hát lehet, hogy az én reszelésundoromat is ez múlasztaná el? mondjuk nekem mindig akad pasi vagy testvér a zsebemben, aki reszeljen :-)

Mindennapi Manna 2010.03.24. 15:49:08

Krmpl-t mégsem cserélném le... Maradt a reszelő.
süti beállítások módosítása