Kókuszos szilvás sütemény

Gondolom, mással is megtörténik, hogy eszébe jut egy gyerekkori íz, illat, bekúszik egy kép, de nem több. A gondolat azonban nem hagyja békén, az ember keresi az egészet. Ha előkerül valahonnan a recept, az is megtörténhet, hogy egészen más az íze, mint amire emlékeztünk, az emlékek tették finommá. Vagy gyerekként az volt, de felnőttként már nem szeretjük. Szerencsés esetben azonban pont olyan, mint ahogy az emlékeinben él, visszavarázsol a boldogságos gyerekkorba, ami számomra egyúttal a békét is jelenti.

Történt már velem ilyesmi, nem is egyszer. Volt egy diós sütemény, amit olyan ötévesen ehettem nagymamáéknál. Körülbelül tizenöt év múlva jutott eszembe. Tudtam, hogy mikor kóstoltam, hogy kik voltak még ott vendégségben, emlékeztem arra, hogy nézett ki. Anyukámék - akik nem voltak ott -, nem emlékeztek semmire. Nagymamát nyaggattam, neki egy idő után rémleni kezdett valami, de fogalma nem volt, honnan volt a recept, sőt arra sem emlékezett, hogy máskor is készített volna hasonlót. Aztán nagymama meghalt, és két éve lapozgattam az egyik ránk hagyott szakácskönyvét. És egyszer csak ott volt előttem a recept! Természetesen azonnal ki kellett próbálnom, és csodák csodája: ugyanaz az íz volt, amire emlékeztem. Épp itt az ideje, hogy megint elkészítsem:)

Most egy szilvás süteményt keresek. Azt, ami az emlékeimben él. Olyanokra emlékszem, hogy nagyon finom volt, de semmi mást nem tudok felidézni. Talán azt, ahogyan a szilvák állnak sorban a sütemény tetején, de az is lehet, ezt csak most képzeltem el. Valakinél ettük, és azt követően kezdtük el sütni otthon is, tehát nem ősrégi családi recept. Ilyenek rémlenek, de nem tudom, milyen tésztája volt, sőt, azt sem, hogy valós ez az emlék, vagy álmodtam.

Minden esetre megkérdeztem édesanyát, hátha ő tudja, miről beszélek. Persze édesanya az ilyen kéréseimet komolyan veszi, ha nem is tudja, mit szeretnék, otthon felforgat mindent, de most nem járt sikerrel. Neki is csak halványan rémlik valami, de nem találta, viszont küldött helyette egy másik receptet, a következő szöveggel: „olyan finom lesz a kókusztól, hogy az egészet meg tudnám enni.” Meggyőzött.



Hozzávalók:

A tésztához:
25 dkg liszt
10 dkg cukor
20 dkg hideg vaj
3 tojássárgája
2 ek vaníliáscukor (ezt én készítem, cukorba rejtett vaníliarúddal)

A tetejére:
75 dkg szilva
5 tojásfehérje
2 ek vaníliáscukor
20 dkg cukor
egy ek rum
15 dkg kókuszreszelék
csipetnyi só

A tésztához összegyúrtam a hozzávalókat, és fél órára a hűtőbe tettem. Közben kemény habbá vertem a fehérjéket, beleforgattam a negyedekre vágott szilvát és a többi hozzávalót. A kinyújtott tésztával kibéleltem a tepsit, és 180 fokra előmelegített sütőben tíz percig sütöttem. Ezután rátettem a habos szilvát, és addig sütöttem, míg a teteje megpirult.

Kihűlve könnyebb szeletelni. Túléli a biciklin való utazást is, bár ebben az esetben picit deformálódik:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.