23
07/2008
4

Kapros-meggyes-ordás sütemény




Kaptam egy darab ordát, amit gondosan becsomagoltam, és rábíztam a hűtőre, hogy a GBP-ig tartsa frissen. A fejemben az ordás palacsinta képe élt, de ahogy közeledett a nagy nap, egyre inkább világossá vált, hogy nem a legjobb ötlet. Mivel abba kell egy nyers tojássárgája is, és bár nem volt 40 fok, a melegben nem mertem bevállalni.

Péntek éjjel, a nagy ötletelés közepette eszembe jutott, hogy régen sütöttünk ordás süteményt, de egyáltalán emlékeztem, milyen is volt az. Viszont beugrott a túrófelfújt, amit ugyan idén többször is megsütöttem, de mindig rohantam is vele valahova, így soha nem sikerült lefotóznom. Végül úgy döntöttem, megvárom a meggy-szezont, és majd a gyümölcsös változatát felteszem. Igen ám, de ezzel beelőzött Ízbolygó:) Most mondtam magamnak, ordával sem lehet rossz, sőt, elméletben a kapor-meggy párosítást is jónak találtam. (Mert az orda mindenképpen kéri, követeli a kaprot.)

Szombaton tehát kivettem az ordát a hűtőből, és meglepődve láttam, hogy az bizony sokkal kisebb, mint amire én emlékeztem. Jó hír volt viszont, hogy nem romlott meg, tehát az adagokat osztottam hárommal, kikevertem a tésztát, és betettem sülni. Már egy ideje sült, amikor eszembe jutott, hogy kimaradt a tejföl. Semmi baj, kikaptam a sütőből, a közepe még folyós volt, tehát belekevertem a tejfölt, és visszatettem. Közben sűrűn gondoltam Gourmandula múltkori kalandjára, de bíztam benne, hogy nekem ez most sikerül.

Mázlim volt: minden rendben volt ezzel a kreációval. Kicsit lapos lett, de hát 30 dkg orda semmiképpen nem egyenlő 80 deka túróval:) A kapor nem veszett össze a meggyel, és érződött, hogy ordából készült.

Zárójelben ismét jelzem az eredeti adagokat, de az arányok így is jók voltak. Ha túróval sütöm, belereszelem egy citrom héját is, meg belekeverek 10 dkg mazsolát.)

Hozzávalók:

30 dkg orda (80 dkg tehéntúró)
1,5 ek liszt (5 ek liszt)
1/3 vaníliapuding (1 zacskó vaníliapuding)
1/3 kiskanál sütőpor (1 kk sütőpor)
4 ek cukor (12 ek cukor)
2 ek vaníliáscukor (öt zacskó vaníliáscukor)
2 tojás (5 tojás)
2 ek tejföl (2 deci tejföl)
pár csepp frissen facsart citromlé
30 dkg magozott meggy
kapor - háromnegyed csokornyi

A meggyet megmostam, kimagoztam. A tojássárgákat a cukorral fehéredésig kevertem, majd hozzáadtam a villával összetört ordát, a lisztet, a pudingport, a vaníliáscukrot, az apróra vágott kaprot és a sütőport, amire öntöttem egy kis citromlevet. (A tejfölt is itt kellett volna.) Ezután belekevertem a meggyet és a kemény habbá vert tojásfehérjéket. Sütőpapírral bélelet tortaformában, 200 fokon 50 percig sütöttem – szerencsére nem melegítettem elő, különben a tejfölt nem tudtam volna belekeverni. (Az eredeti adagot 60-70 percig sütöm, előmelegített sütőben.)

Címkék: sütemény

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr605593927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beatbull 2008.07.23. 14:24:00

nagyon finom volt! nem rajongok a kaporért, de ennél a sütidnél rögtön az első falat után spontán egy "de finom! ki csinálta?" tört ki belőlem ;)

Zsuzsa 2008.07.23. 14:51:00

Finom volt!!!
Álmomban sem jutott volna eszembe kaprot tenni meggy mellé, de nagyon bejön.

Anonymous 2008.07.23. 18:50:00

ezt a sok hülye süketelést, 1/4 11-kor megjelenik és 1/2 3-kor már ti is eszitek az ordát, hol vetted?

Mindennapi Manna 2008.07.23. 22:11:00

Ez valóban fél 11-kor jelent meg, de amint írtam, szombaton készült a sütemény. A többiek akkor kóstolták:) Ezt az ordát Kolozsvárról kaptam.
süti beállítások módosítása