Turbolyamártás

Annak ellenére, hogy panelházban nőttem fel, a természet, a hegyek hozzátartoztak az életünkhöz. Egészen apró koromtól rengeteget kirándultunk, minden hétvégén mentünk valahova anyukámékkal, nagypapámékkal, később barátokkal, ha esett, ha fújt. Volt olyan szünidő, hogy egy napot nem töltöttem otthon, valakivel mindig úton voltam.

A mai napig órákig képes vagyok nézni egy pókot, amint szövögeti a hálóját, de ugyanígy vagyok a növényekkel is: csodálom a formájukat, a színüket, az illatukat. Észrevétlenül alakult ki a bensőséges viszonyunk. Mi ugyanis úgy jártuk az erdőt-mezőt, hogy közben valaki mindig mondta, melyik, milyen növény, gyümölcs, állat, bogár, rovar. Megálltunk, megcsodáltuk, mindenki elmondta, amit tudott, hallott róla. Nem tudományosan, hanem mint amikor történetet mesél az ember. Tulajdonképpen szinte beszélgettünk a növényekkel. Ha természetben járok, most is olyan boldogan fedezem fel az egyes fákat, bokrokat, füveket, mint aki nagyon kedves, régi ismerősével találkozik, és nagyon örül, hogy újra látja.

Mi a természet ajándékait el is fogadtuk, amit lehetett, gyűjtöttük: teának, fűszernek, vagy egyszerűen azért, mert szép, illatos. Voltak közöttük védett növények is, ezeket óvatosan szedtük le, nehogy gyökerestől kitépjük, mert akkor mi marad a következő évre. Több növényről nem is gondoltam, hogy termesztik is, nekem annyira természetes volt, hogy amikor eljön az ideje, elmegyünk, és leszedjük az évi adagot. Már felnőtt voltam, amikor kiderült számomra például, hogy a kömény nem csak vadon terem, boltban is meg lehet vásárolni:)

Tavasztól őszig minden évszakhoz kötődött valaminek a szedése, tudtuk, melyiket, hol találjuk meg. A boroszlánért a kalotaszegi Riszeg-tetőig kellett elmenni kora tavasszal, amikor alig volt vége a hóvirág-szezonnak. Így következtek egymás után: a saláta boglárka, ami csak virágzás előtt volt használható, a különböző gyógyfüvek, a málna, a szamóca, egészen október végéig, november elejéig, amikor szederért utaztunk el a mezőségi Türére.

Ismertük a természetüket, tudtuk, ha egyik évben sok áfonya termett, akkor a következőben hiába keressük. Tudtuk, hova kell menni vad egresért, ami sokkal, de sokkal édesebb, mint a kerti társa.

Megesett az is, hogy bizony lopni kellett. Ilyen volt a komló zsenge termése, amiből nagyon finom leves készült, viszont nem termett szabadon. (Nem-nem a sörről beszélek.) Tehát kora nyáron át kellett jutni a kerítésen, és titokban szedni egy adagot. Megoldottuk:)

Persze voltak olyanok, amelyek kifogtak rajtunk: az a sombokor, amelyik miatt először készítettünk somlekvárt – egyszerűen annyira kívánatosan piros volt a rengeteg gyümölcstől, hogy muszáj volt sokat szedni – soha nem termett többé, vagyis csak annyira keveset, hogy egy idő után már nem is kerestük meg.

Voltak közöttük könnyen begyűjthetők, ilyen volt például a menta, vagy általában a füvek, szaporátlanok, például a vörös áfonya, vagy a kömény, és fájdalmasak, mint amilyen a málna, a csipkebogyó és a szeder.

Természetesen mindent feldolgoztunk, nem ment kárba semmi. Levesek, főzelékek, saláták, lekvárok, szörpök, savanyúságok készültek a levelekből, termésekből, a gyógynövényeket megszárítottuk, a gombákat lefagyasztottuk.

És persze voltak olyan növények, amelyeket csak az olvasmányaimból ismertem, például a turbolya, borbolya. Gondolkodtam, mi lehet az oka, hogy ezeket nem ismertük, nem tudom, pedig a turbolyaleves mindig kedves hangzású volt számomra.

A turbolyával tudatosan tavaly találkoztam először. Bár fantáziámat izgatta, mégsem szedtem, idén húsvétkor viszont kaptam két nagy csokorral. Akkor nem volt idő megfőzni, betettem a mélyhűtőbe, és most hétvégén került rá sor. Mivel erős ánizsra emlékeztető íze-illata van, valami olyant szerettem volna főzni belőle, amiben jól érvényesül. Alaplevem épp nem volt, így a mártás mellett döntöttem. Halra került, semleges hekkre, nagyszerűen kiegészítették egymást: a halnak lett íze, a turbolya meg „kibontakozhatott”. Mellé karamellizált almás-hagymás krumplit ettünk, hasznosítottam mindazt, amit a kamrában találtam. A másik adagból levest főzök, és szedek még!



Hozzávalók - két személyre:

egy csokor turbolya
egy lapos mokkáskanál liszt
2,5 deci tejszín
egy evőkanál olaj

A turbolyát felaprítottam, és a forró olajon egy-két percig pároltam. A mokkáskanál liszttel megszórtam, majd ráöntöttem a tejszínt. Egy-két percig forraltam.

A hekket sóztam, citromlével meglocsoltam, így állt néhány órán át, majd egy kevés forró olajon kisütöttem.

A krumplit megfőztem egészben, megpucoltam, felvágtam. Forró vajon karamellizáltam egy kanál cukrot, beletettem a kockára vágott hagymát, meg azt az egy almát, ami elbújt a krumplik között. Fél órát pároltam, majd belekevertem a felkarikázott főtt krumplit, és egy kis ideig együtt sütöttem, hogy picit megpiruljon a krumpli.

A képeket itt, itt és itt találtam, köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.