04
01/2018
1

Karamellizált zellerkocka

kicsizeller.jpg

Máig bennem van az az iszonyat, amit akkor éreztem, amikor a barátnőm beleharapott egy nyers krumpliba. Pedig akkor már ettem szárított kukacot és valami bogarat is, nagybátyám hozta Kínából, ahova a szocialista testvériség jegyében gépsorokat szerelni vitték őket. 

Szóval jellemző rám, hogy a bogarat minden probléma nélkül megeszem, míg egy nyers krumplitól kiráz a hideg, és most mindenki kíméljen meg az ezzel kapcsolatos gyenge poénoktól :)

A többi, nyersen is gyakrabban fogyasztott zöldséget sem rágcsáltam. Felőlem ott heverhettek az asztalon a répák, karalábék, zellerek, egyik sem hozott lázba. A „káposztacikába”, azaz a káposztatorzsába néha beleharaptam, de csak azért, mert nagymama olyan érzékletesen ecsetelte, hogy az mennyire finom, hogy időről időre meg kellett kóstolnom. Csalódás volt a vége mindig, azt az ízt, amit nagymama leírt, soha nem éreztem, sőt, tulajdonképpen tök jól elvoltam káposztacika, és egyéb nyers zöldségek fogyasztása nélkül.

Az otthoni hagyományok következtében nagyobb darab zellerrel főtt állapotában sem találkoztam. A húslevesben főtt zöldségeket ugyanis soha nem ettük a leves mellé. A húsleveshez csak vékony laska dukált – mi így neveztük a cérnametéltet. A zöldségekből salade de boeuf lett, amit előételként tálaltak. A zöldségek nagyon-nagyon apróra voltak vágva, összekeverve savanyú uborkával, zöldborsóval, főtt tojással, krumplival, Moscu hatására, egy idő után nyers almával, no meg majonézzel. Egyáltalán nem érződött a hozzávalók íze külön-külön, az összhatás viszont maga volt a tömör gyönyör. Mondjuk az öcsém nem ezt mondaná, de a szaládéböföt azért a többség szerette.

A zeller tehát mostohagyermeke volt a mi erdélyi konyhánknak. Hatalmas élményt jelentett az első zellerkrémlevesem a kilencvenes évek közepén, mindenki a receptjét akarta, annyira új íznek számított. Sok év múlva ugyanígy örültem a citromos zellersalátának.

Tavaly pedig a karamellizált zeller aratott a vártnál is nagyobb sikert. Általában krumplipürébe keverve és rászórva, illetve önálló köretelemként tálalom. De volt már levesbetét, annak is bevált. Merthogy az utóbbi időben elég széles körben teszteltem, eddig mindenki odavolt érte. Azok is , akik amúgy nem kimondottan számítanak zellerrajongónak.

Változó, hogy mekkora kockákra vágom, ha szórom, az apróbbat szeretem, ha köretként tálalom, jöhet a nagyobb is. Fontos, hogy sütés előtt és közben ne sózzuk, mert levet enged, attól kezdve meg inkább fő, de semmiképpen nem karamellizálódik.

Hozzávalók:

0,5 kg zeller
2 ek kacsazsír (olaj, ghee)

A zellert megpucolom, apró, vagy még apróbb kockákra vágom. Úgy 1,5 és 0,5 cm közöttire, körülbelül.

Nagy serpenyőben felforrósítom a zsiradékot, rádobom a zellert, annyit, hogy egy rétegben legyen nagyjából. Alacsony lángon, időnként megkeverve, karamellizálom.

Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr3613550551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rox 2018.01.10. 18:51:24

Tényleg finom. Köretnek, hasábburgonya helyett szoktam csinálni, gyufaszál nagyságúra felszeletelve, olajban megsütve. Karakteresebb ízű és finomabb, mint a szalmakrumpli, és azzal ellentétben minimális a szénhidráttartalma.