19
12/2017
0

A kulcsra zárt almárium titka

ilma.jpg

Ilma az 1930-as évek elején

Munkácson a harmincas években még minden jó volt. Pedig – ahogy a helyiek mondták – a csehekhez tartoztak.

Piroska karácsony előtt leadta rendelését az Ádám-testvérek fűszerkereskedésben. Lisztet rendelt, rizst, cukrot. Narancsot, fügét, datolyát. Csokoládét és kakaót, szaloncukrot, mert akkoriban még lehetett a boltban kapni. Tésztafélét nem kellett vásárolni, azt Piroska maga gyúrta, nyújtotta, vágta, egy idő után bevonva a kisebbik lányát, Ilmát is. Dió, mogyoró került a rokonoktól, sokan voltak, valakinek a kertjében mindig volt termő diófa és mogyoróbokor.

Ha jól gazdálkodtak, még a gesztenyetermésből is maradt valamennyi. A város határában, a szőlődombokat - hegyeket, ahogy mondták a helyiek - hatalmas szelídgesztenyefák szegélyezték, olyan sok, hogy amikor hullt a termés, a gyerekek le tudtak „szánkázni” a domboldalon a szúrós, gurulós terméseken.

A fűszerkereskedésben ilyenkor több segédet is felvettek, akik állandóan pakoltak és hordták az árut Munkács-szerte. Amikor a fúk megérkeztek Piroskáékhoz, a gyerekeket beterelték a nappaliba, és egy ideig nem volt szabad kimenniük onnan. A szobában nem tehettek kárt, a szekrények ilyenkor már egy ideje kulcsra voltak zárva, mint ahogy a nagyobbik tálaló is. Igaz, ez utóbbi egész évben, abban tartotta ugyanis Piroska azokat a süteményeket, amelyek a váratlanul betoppanó vendégeknek készültek. Mert olyan nem volt, hogy valaki benéz, és éppen nincs semmi kéznél, amivel meg lehetne kínálna. Piroska meg is halt volna szégyenében, ahogy mindig mondta, ha valami elképzelhetetlen történt körülötte.

Szóval volt a kulcsra zárt nagy tálaló, meg a nyitott kicsi. A kicsiben voltak a családnak, hát persze főleg a gyerekeknek készült sütemények. Ez is általában tele volt, de azt a gyerekek is tudták, hogy az igazán finom készlet a másikban van. A kis tálaló, ha éppen kiürült, nem volt tragédia, Piroska nem halt meg szégyenében, hanem sütött még egy adag kekszet. Különben a kis tálaló tartalmára nem csak a gyerekek jártak rá. Ha például a káplánnak Pappékhoz kellett mennie, addig húzta az időt, míg találkozott valamelyik gyerekkel, és kérhetett egy kis finomságot. Piroskától, a ház úrnőjétől, mégsem mert kérni, pedig aranyszíve volt neki is.

piroskaeslajos.jpg

Piroska és Lajos a hetvenes évek végén

A gyerekek tehát nem mehettek ki a konyhába mindaddig, míg a rendelt árut Piroska és az éppen soros kisegítője el nem pakolta. Többnyire Piroska csodálatos kamrájába került minden, amelynek polcai karácsony táján még roskadoztak a rengeteg savanyúságtól, lekvártól, befőttektől. A zöld dió különösen nagy kincs volt: napokig áztatni kellett, hogy kimenjen a keserűsége, majd szemenként három szegfűszeget beleszúrni. Ezt követte a szirup, amivel nyakon öntötték, majd üvegbe zárták. Különleges csemege volt, nem mindenki kamrájában lehetett ilyet találni.

Ezekben a napokban nagy volt a házban sürgés-forgás. Ilyenkor készítették a kényesebb süteményeket, amelyek nem álltak el gondosan bezárt dobozokban sem. Megsütötték a pecsenyéket, összerakták a töltött káposztát. A káposztáért mindig Ilmát szalasztotta a pincébe Piroska. Ilmának egy fej káposztát kellett kiemelnie a hordóból, és azt felvinni a konyhába.

Szenteste napjára csak az utolsó simítások maradtak, ilyenkor a gyerekeket már el is küldték otthonról. Eleinte még Lajos, a ház ura vitte sétálni őket, aztán már a legnagyobbra bízták a két kicsit. Futkorásztak a korzón, ilyenkor senki nem szólt rájuk, hogy viselkedjenek rendesen. A felnőttek többnyire elnézően, vagy büszkén mosolyogtak, és figyelték a boldog, izgatott gyerekeket, akik ezen a napon olyan türelmetlenek voltak, hogy még korcsolyázni sem akartak.

Aztán végre eljött az ideje a hazamenetelnek, és alig bírták levenni magukról a sok ruhát, hogy beszaladhassanak a szobába, a csillogó karácsonyfához és sok-sok ajándékhoz. Ilma, a legkisebb, mindig kapott babát is, sok babája volt. Meg apró porcelánkészletet a babaházba, meg babakocsit. Volt a csomagok közt csizma, ruha, kabát is, mikor mire volt szükség.

Az ünnepi menü évről-évre hasonlóan alakult: 24-én este húsos hidegtál került az asztalra, és ilyenkor csak a szűk család volt jelen, vagyis ők öten. Másnap elmentek a templomba, ahol a Piroska püspök nagybátyja tartotta az istentiszteletet, majd vagy náluk gyűlt össze a család, vagy ők mentek valamelyik rokonhoz. Ebédre húslevest és töltött káposztát ettek, és után süteményt, sok-sok süteményt. Akkor már a szekrényekből is előkerültek a rejtett kincsek, és ezen a napon, egyszer egy évben, nem volt gond az sem, ha nyitva maradt a nagy tálaló alsó része.

Így ment ez évről-évre, visszaemlékezve úgy tűnik, véget nem érő időkig. Pedig Ilma életében mindössze tíz évig tartott. Amikor Munkácsot visszacsatolták Magyarországhoz, a család úgy vélte, jobb lesz, ha Kecskemétre költöznek, a nagyszülőkhöz. Ott vásároltak nagy házat, és vittek magukkal mindent. A kulcsra zárható nagy tálalót is.

Kecskeméten aztán minden más lett. Pedig Piroska ott is kétféle süteményt sütött, az egyiket elzárta, a másikat nem. Karácsony előtt Kecskeméten is nagy volt a készülődés, de narancsot, datolyát, fügét, banánt nem hoztak a boltos segédek. És ahogy Ilma mondja, a szaloncukrot is már maguk készítették.

Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr713511067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.