20
08/2017
0

Örömfőzés Kolozsváron: beszámoló és receptek

kicsi_plakat.jpg

Az egyik legjobb ötlet volt ismét benevezni az Örömfőzésre a Kolozsvári Magyar Napokon, kívánom, hogy mindenkinek adasson meg az az öröm és szeretet, ami mi kaptunk az ottlétünk alatt.

Levendulással túl sok időnk nem volt készülni, én mindenféle egyéb főzésre készültem, ő a vásárra. Néha két percben elmondtuk, hogy éppen mire jutottunk, és futottunk tovább.

kicsiszendvics.jpg

Így aztán egy cél vezérelt: minél több levendulát csempésszünk az ételekbe úgy, hogy annak legyen létjogosultsága. Vagyis finomak legyenek, ne bántóak, erőszakosak az erős aromák miatt. És még azt tudtuk, hogy sok-sok ehető virágot akarunk felhasználni, egyrészt mert azokkal szinte bármiből gyönyörűséget lehet varázsolni, és elég sok elismerést lehet bezsebelni. A kertből porcsint, körömvirágot, lucernát, levendulát szedtünk, és volt némi csíránk is. A szendvicseket szőlőlevélen tálaltuk. Az mondjuk elég vicces volt, hogy míg a többi csapat tagjai hagymát, zöldséget, mindenfélét pucoltak, a tüzet ellenőrizték, szorgoskodtak ezerrel, addig mi másfél órán keresztül szedegettük a porcsin száráról a leveleket.

kicsinovenyek.jpg

Az elképzelés, miszerint mindenkit elkápráztatunk, bejött:) Annyira, hogy a szervezők a „leginnovatívabb csapat” elismeréssel díjazta munkánkat, köszönjük.

kicsidijatadas.jpg

A rillette az egyik legjobb választás, ha sok embert kell valamivel megkínálni: különleges, finom, korábban el lehet készíteni, és nagyon kiadós. Ezerszer elmondtuk szombaton is a menü ismertetésénél: nem pástétom, inkább krém, a franciák ezt nagyon szigorúan veszik, és hát ők aztán tudják, mi a különbség:)

A húst a Petry biztosította, gyönyörű alapanyagot kaptunk, köszönjük. Másfél kiló zsírnakvalóból, 1 kiló császárhúsból és 2 kiló lapockából készült. Itt egy kacsa rillette található, ugyanúgy készül disznóból is. Most egy dél-afrikai sauvignon blanc-t használtunk.

Az tormás áfonyaszósz receptje is szerepelt már a blogon. A hagymalekvárt és paprikalekvárokat Levendulás készítette. Előbbihez itt egy recept, utóbbit majd egyszer hátha leírja:)

A desszert volt a legnagyobb kérdés. Adott volt a levendulás keserű narancslekvár, ezzel szerettünk volna valamit kezdeni. A halva megint csak egy elég jó alapanyag, én imádom csoki nélkül is, de sok-sok emberen végzett tesztelés után rá kellett jönnöm, hogy a csokoládé mindent visz:) Az örömfőzős halvában kevesebba recepthez képest kevesebb cukrot tettünk, viszont volt benne sok narancslekvár és csokoládé.

kicsinep.jpg

Köszönjük mindenkinek aki eljött, köszönjük azoknak is, akik visszajöttek, hogy elmondják, mennyire finom volt minden. Mi nagyon jól szórakoztunk, tervezzük, hogy jövőre is kint leszünk. Valami vegetáriánus fogással, hogy ellensúlyozzuk a hús felülreprezentáltságát.

kicsisokasag.jpg

 Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.

Címkék: egyéb Kolozsvár

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr3512763890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.