11
07/2013
0

Amerikai zászló torta

Fotó: Krumpli Béla
Fotó: Krumpli Béla


Egy olyan országban nőttem fel, ahol belénk nevelődött, hogy az ország zászlaját nem illik szeretni. Pontosabban nem kell, sőt, tilos szeretni. Nem feltétlenül a saját szüleink neveltek így, benne volt (van) a levegőben, hogy a piros-sárga-kéktől tartózkodni kell, ha ezt a három szín meglátjuk, végig kell fusson a hátunkon a hideg. Annyira belénk ivódott, hogy bármilyen színgazdag felületen kettő pillanat alatt kiszúrom, ha ott van ez a három szín, és azonnal az ugrik be, hogy nem teszik. Akkor is, ha amúgy meg igen.

Ezt a három színt nem valami ellen illett nem szeretni, hanem pusztán azért, mert az román, és mert minden ami román, az pfujj-pfujj-pfujj. Mondjuk volt nagy megrökönyödés és tanácstalanság, amikor kiderül, hogy Budapest zászlója is pont ebből a három színből áll. "Hivatalos" állásfoglalás a mai napig nem született arról, hogyan kell érezni akkor, ha Budapest zászlaját látja meg az ember. Bár nyilván minden jóérzésű ember tudja, hogy a piros-sárga-kék minden esetben elutasítandó, kivéve, ha éppen Budapest színeiről van szó. Ebben az esetben ugyanis büszkének kell lenni.

A piros-fehér-zöld ezzel szemben szívdobbanással jár kötelezően, és tény, hogy voltak olyan idők, amikor egyértelműen jóleső érzés fogott el, ha megláttuk a három színt. Igaz, akkoriban egy magyar rendszám is ugyanezt váltotta ki az emberekből. Ma már sokkal bonyolultabb dolgok ezek, mi bonyolítottuk el, és míg régen ezek a színekhez kapcsolódó érzések mégiscsak összekovácsolták, ma ugyancsak megosztják az embereket.

Ilyesmik jártak a fejemben, miközben rakosgattam a ribizliket és a málnákat egymás mellé, és azok gondolkodtam, hogy tulajdonképpen milyen jó móka is zászlót készíteni mindenféle fölösleges érzés nélkül. Mennyire jó Amerikában, ahol egyszerűen csak büszkék a zászlójukra és az azt alkotó színekre, nem kell nekik még mindenfélét mellé érezniük, nem lesznek jobbak, vagy éppen ellenkezőleg, hazaárulók azért, mert meglátják őket kezükben egy zászlóval.. Bármikor, bárhol, gondtalanul felkaphatnak egyet, és ezért senki nem gondol róluk semmit, nem bélyegzik meg őket. Persze, a saját hazájukban. Mert mi, itt Európában tudjuk, amit tudunk. Az amerikaiakról is.

Amúgy ez a zászló azért készült, mert végre összejött a kb egy éve tervezett találkozó az Oltári Bazár gazdáival, és az pont július 4-re esett. Nem ez volt az egyetlen torta, ezért ezt mindenmentesre készítettem, két, paleo desszert összeragasztásával. Csak minimálisat változtattam rajtuk: a kókuszosba kevesebb cukrot tettem.

Hozzávalók:


a csokis réteghez:
15 dkg csokoládé (70+%)
15 dkg mandulavaj
12 dkg őrölt mandula
6 ek holland kakaópor
3 tojás
1 ek vaniliakivonat
4,5 ek méz

A csokoládét megolvasztom vízgőz fölött, kicsit húlni hagyom. A szobahőmérsékletű mandulát aprítógépbe teszem, és addig nyomom a gombot, mígnem a mandulából egy kenhető massza nem lesz. Egy tálban összekeverem a hozzávalókat, majd beleöntöm az olvasztott csokoládét, és elkeverem ezt is. Sütőpapírral bélelt tepsibe egyengetem, és 160 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütöm. Kihűtöm.

a kókuszos réteghez:
10 dkg eritrit (nyírfacukor, vagy méz)
0,5 dl víz
4 dl kókusztej
20 dkg kókuszreszelék
5 dkg kókuszzsír

Az eritritből és a vízből szirupot főzök, majd hozzáadom a kókuszreszeléket és a kókuszzsírt. Takarék lángon, állandóan kevergetve kb. 10 perc alatt besűrítem. Rásimítom a csokoládés réteg tetejére, kihűtöm, majd kirakom málna és ribizliszemekkel.

Források: Brownie, Kókuszos szelet

Címkék: torta

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr385593516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.