03
02/2012
2

Chocolade-puding

Fotó: Krumpli Béla

Krmpl átnyúlt az asztalon, megfogta a kezem, mélyen a szemembe nézett, és azt mondta:

- Olyan régen, olyan nagyon régen nem sütöttél nekem csokoládés süteményt.

Majd hozzátette még, hogy ő tudja, hogy számomra nem kihívás kétszer ugyanazt elkészíteni, de két csokoládés tortát kíván nagyon. Ezt, vagy Lawrence tortáját. Az elsőt kivédtem azzal, hogy nincs itthon sajtkrém. A második helyett meg lázasan keresni kezdtem valami alternatívát. Ami számomra majdnem új, számára meg olyan, mintha régi lenne.

Szilvássy Karola receptje kapóra jött. A Lawrence tortájára emlékeztet, de az nem vízfürdőben készült. Csak az emlékeimre hagyatkozhatom, de ez a változat mintha egy picit még puhább lenne. Bár nem értem mitől, tehát lehet, hogy csak simán beleképzeltem. Az viszont biztos, hogy ennél puhább ebben a műfajban biztosan nincs, mert az már szétesik.

(Ez természetesen nem olyan puding, mint amit mi megszoktunk. Hanem olyan, mint amilyet angolszász országokban lehet vásárolni. Csak ez brutálisan jó, bár - elismerem - tényleg nem látszik rajta.)

Hozzávalók: (18 cm-es formához)

14 dkg puha vaj
14 dkg cukor
14 dkg csokoládé
14 dkg darált mandula
4 tojás

A csokoládét vízgőz fölött megolvasztom. A vajat a cukor egyharmadával habosra keverem. Hozzáadom az olvasztott csokoládét, a tojássárgákat, és az őrölt mandulát. A tojásfehérjéket a maradék cukorral kemény habbá verem, és óvatosan beleforgatom a csokis keveréket. Sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaformába töltöm, beleteszem egy tepsibe, amibe forró vizet öntök. 170 fokra előmelegített sütőben egy órát gőzölöm. (Ekkor még nagyon puha, de ha kihűl, megszilárdul. Akkor szeletelem.)

Villával szétnyomkodott, túlérett datolyaszilvával, vagy lekvárral, vagy fagylalttal kínálom.

Címkék: gluténmentes

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr815593578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chef Viki 2012.02.03. 11:49:02

Lájkolom :-) Erősen!

Mennyei lehet... Egyek bármennyit, egy adag csokis sütinek mindig jut egy kis zug a gyomromban :-))

Mindennapi Manna 2012.02.03. 17:09:57

:))) azt hiszem, ezzel Krmpl is majdnem így van.