19
01/2012
2

Juhtúrós krumplileves

Fotó: Krumpli Béla

Emlékszem, mennyire megütköztem, amikor az imádott E közölte, hogy juhtúrós krumpli lesz a vacsora. Ez ugyanis pont az, amit a cím is takar: héjában főtt krumpli, amit forrón meghámoztunk, villával összetörtük, mellé juhtúrót halmoztunk. E-ben azonban soha nem csalódtunk, a vacsora jó volt, állandósult nálunk is. Néha most is szoktam készíteni. Semmi egyéb nem kell hozzá, mint jóízű krumpli és juhtúró, ezek nélkül nem érdemes próbálkozni.

Annak az egyszerű vacsorának a testvére ez a leves, aminek a kulcsa szintén a krumpli: íztelenből nem lesz jó. Egyetemi éveink alatt a Székelyföldről érkezett diákoknál ez volt a hó végi leves. Amikor már az ösztöndíjuk is elfogyott, meg az otthonról érkezett pakkból sem maradt más. Na ekkor vették elő az utolsó néhány szem krumplit, hagymát, meg azt az üveget, amiben az otthon gyúrt túróból volt még egy kevés.

Nálunk mostanában igazi csemegeként kerül az asztalra, amikor szintén otthonról érkezik egy kis túró. Nem túl gyakran, mert az igazán finom krumpli beszerzése nem mindig könnyű feladat.

Hozzávalók:

5 krumpli
1 kisebb hagyma
5 szelet bacon
1-1,5 liter alaplé (ha nincs, akkor víz)
1 evőkanálnyi ecetes tárkony (vagy friss tárkony + egy kevés ecet)
15-20 dkg juhtúró, vagy reszelt juhsajt


A hagymát felaprítom, a krumplit megpucolom, és felkockázom. Az apró darabokra vágott szalonnát száraz edényben ropogósra sütöm, majd a sült szalonnát kiveszem és félre teszem. A zsírjában a hagymát megdinsztelem, majd rádobom a krumplit, felöntöm az alaplével, vagy a vízzel, sózom, és puhára főzöm. Apróra vágott ecetes tárkonnyal, vagy friss tárkonnyal és kevés ecettel ízesítem.

Tálaláskor megszórom sült szalonnával és reszelt juhsajttal, vagy juhtúróval.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr455593584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vicuska 2012.02.08. 22:23:49

El tudom képzelni az asztalomon, nem lehet rossz :)