Babból csokitorta? Mit képzelnek ezek?

A családunkban igény mutatkozik arra, hogy bármilyen alapanyagból tudjak csokitortát készíteni. Ha veszek valamit, és esetleg megkérdem, hogy mi legyen belőle, Krmpl válasza borítékolható: csokitorta. Nos, most hatalmasat léptem előre, paszulyból immár tudok csokitortát sütni. Ráadásul annyira finom lett, hogy jópár eddigi csokitortát felülír.

Az egyes népek konyhájában mindig fontos szerep/szelet jut azoknak az ételeknek, amelyek ínséges időkben terjedtek el. Valamilyen természeti csapást követően, járványok idején, háborúk közben és után.

Ezek az úgynevezett hadireceptek, amelyek szerencsés esetben idővel elvesztik az állandó jelzőjüket, és beolvadnak a hétköznapokba. Még szerencsésebb esetben az adott nép büszke is lesz rá, és az aztán a hab a tortán, ha ezek a receptek elindulnak világhódító útjukra. Az olaszoknál például ilyenek a prézlis tészták. A prézli a parmezán helyettesítőjeként terjedt el, majd maradt meg a mai napig. Az olaszok ma már büszkén kínálják éttermekben is, hiszen ezek nagyon finom fogások, színesítik az olasz gasztronómiát, miért kellene szégyellni a háziasszonyok leleményességét?

Az erdélyi konyhában a második világháború után lehetett találni hadi recepteket, ezek kitartottak, sőt szaporodtak a nyolcvanas évek legvégéig. Talán emlékeztek még a lila pereszkéből készült húslevesre, amiről háziasszonyok százai bizonygatták minden alkalommal, hogy „pont olyan, mintha...” Én gyerek voltam még, és egy idő után nagyon elegm volt a „pont olyan, mintha” ételekből, pedig volt pár, amit magam is szerettem. A hamis, paradicsomos ikra grízből például kifejezetten kedvencem volt, bár a rendszerváltás után soha nem készítettem. A gombás zakuszkát viszont pont azért untam meg, mert arról is mindenki el akarta hitetni, hogy nem is érződik, hogy gomba van benne, pont olyan, mintha…

Nos, a paszulyos desszerteket is a szegénység keltette életre. Vannak népek, akik nem felejtették el, sőt, büszkék a babos édességeikre. A portugálok fekete babból sütik az egyik nemzeti édességüket, a pastéis de feijaot. A kínaiaknál, japánoknál is készítenek paszulyos édességeket. Nálunk már gyerekkoromban sem ettünk fuszulykás süteményt, pedig például a legelterjedtebb kevert, úgynevezett „barna tésztánál” ezerszer finomabb.

Persze, régen a paszulyos torta sem így nézett ki. Abban tényleg nem volt más, csak paszuly, tojás, szerencsésebbeknél kevés dió. Lekvárral megkenve tálalták.

Az én változatom már inkább a 21. századnak szól. Ez még mindig egy alaprecept, számtalan ötletem van, hogy milyen ízesítéssel fogom elkészíteni a jövőben. A végeredmény mindenképpen egy szaftos, leginkább browniera emlékeztető, nagyon csokis, nagyon finom sütemény.

Tovább a receptért a delejes derelyére.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.