23
08/2017
0

Mángoldos cukkini

kicsimangoldos.jpg

Rendszerváltás előtt, ha több napra indultunk kirándulni, túrázni, a hátizsákunk tartalmának jelentős részét az ételek tették ki. Ezért volt mindenkinek 15-20 kilós csomagja, mert gyakorlatilag mindent vinni kellett, és akkor még nem volt elterjedt a göndörleves, mindenkinél volt viszont jó pár konzerv.

Nálunk édesanya házi „konzervet” készített, egyfajta házi rillettet: zsírban lesütött általában csirkemellet. Nem csak finom, gyönyörű is volt, a hófehér, apró húsdarabok. Általában el is hitettem mindenkivel, hogy rák, imádta mindenki, és boldogan ette, mint kuriózumot.

Akinek nem volt ilyen kreatív az anyukája, annak maradt az év közben gondosan összegyűjtött globus húskonzerv, ami borzasztó volt kinézetileg meg ízileg is. Már a globus húskonzerv kimondása felért valami átokkal, olyankor mindenkit kirázott a hideg, és elmondott egy gyors fohászt, amiért csak igen ritkán kell fogyasztania. Egyetlen előnye volt, hogy időnként lehetett kapni, hosszú ideig elállt. Kiránduláson sok mindent megevett az ember, ha éhes volt.

Nyolcvankilenc nyarán a Királykőn nyaraltunk, vagy 10 napra mentünk, és ott annyira elegünk volt a globusból, hogy utolsó napokban inkább éheztünk, de nem ettünk belőle. Amikor pakoltunk, akkor viszont nem volt szívünk ott hagyni, hiszen akármikor jól jöhetett még, de hazavinni se akarta senki. Így történt meg, hogy egymás hátizsákjába dugdostuk, hogy ne maradjon ott. Hosszú évekig emlegettük, hogy az volt az a kirándulás, ahonnan az is globus húskonzervvel tért haza, aki egyet se vitt.

Nos, a nyárnak ebben a szakában így van az ember a cukkinivel, tökkel: ha töktermelők közelébe kerülünk, nem kerülhetjük el, hogy tökkel megpakolva menjünk haza. Persze, nagy különbség, hogy a cukkinit általában szeretik az emberek, szóval ha megdobják pár darabbal, kilóval, azt szívesen cipeli. Hogy aztán otthon elkezdje bújni az internetet, hogy mit is lehetne még tökből készíteni. Legalábbis ilyentájt a leggyakrabban nekem szegezett kérdés: mit szoktam még tökből, cukkiniből készíteni?

Nos, idén például sok mángoldos tököt ettünk, persze, szerencsénk van, mert most éppen olyan helyen nyaralunk, ahol a kertben még volt mángold. Viszont a mángoldot spenóttal is ki lehet váltani, azt pedig már a zöldségesné is lehet kapni. Azon túl, hogy finom, további előnye ennek az ételnek, hogy felidézi a horvátországi nyaralást. És ha valaki idegenkedik a krumplitól, az is nyugodtan elkészítheti, a cukkinire igazán nem lehet ráfogni, hogy hizlalna.

Hozzávalók:

cukkini
mángold (ha nincs, jó lesz a spenót is)
fokhagyma
pici hidegen sajtolt olíva-, vagy napraforgóolaj

A cukkiniket vékony szeletekre vágom, és nagyjából annyi sót szórok rá, amennyit a kész ételbe is tennék. Félreteszem. Közben megmosom a mángoldot, vékony csíkokra vágom.

Az olajat felforrósítom egy serpenyőben, a cukkinit a levével együtt beleöntöm. Kicsit méltatlankodni fog az olaj, de hamar megnyugszik. Rádobom a zúzott fokhagymát, és kevergetve párolni kezdem. Pár perc múlva rászórom a mángoldot, és 3-4 percig tovább kevergetem. Ha a mángold fiatal volt, amint összeesett, tulajdonképpen kész is van, és ha jól időzítettük, a töknek is van még tartása, nem puhult meg teljesen. Ha nagyobb levelekkel dolgozunk, egyszerre tegyük bele a tökkel, hogy mindkettőnek legyen ideje megpuhulni, de a tök ne főjön szét teljesen.

Vegetárianus tálon, vagy húsok mellé is kitűnő. Szobahőmérsekleten is finom.

Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr5012773666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása