02
08/2017
0

Csirkemell bogyós gyümölccsel

kicsicsirke_3.jpg

Volt egy erőltetett menet hétvégén, szerencsére semmi váratlan nem történt, minden úgy zajlott le, ahogyan terveztük.

Most vendégkertészek leszünk egy hónapig, szokjuk az atmoszférát meg a mindenfélét, ami egy ilyen megvalósulni látszó, romantikus álommal jár. Mondjuk így két nap után még egy ellenérvet sem tudnék felhozni a kertes élettel szemben:)

A beköltözés igen vidám volt, kézbe kaptunk egy masinát, ami a minyonok nyelvén beszél, úgy 16 féleképpen szólal meg, ha egy-egy gombot megnyomunk. Örülnek, köszöntenek, sírnak, énekelnek, szóval mindent csinálnak, amit amúgy a filmben is szoktak. A ház meg tele volt szórva vicces, megfejtendő, hasznos útmutatást tartalmazó, stb szövegekkel. Amikor egyet-egyet megtaláltunk, meg kellett nyomni megfelelő számú gombot, és akkor azt is meghallgathattuk, hogy az adott szöveg hogyan szól a minyonok nyelvén. Roppant szórakoztató, időről időre újra olvassuk a szövegeket, és meghallgatjuk a minyonokat. Minyonokkal együtt élni jó.

A táplálkozásom ebben a hónapban a padlizsánra épül, Bélának egy kicsit változatosabban főzök:) Például, ha áfonya közelébe kerülök, azonnal elkészítem ezt a csirkét áfonyával is, szerintem finom lesz. Igazi áfonyából, már úgy értem olyanból, amit vederből árulnak azok, akik leszedték a hegyekben az áfonyafésűvel. Sokkal apróbb szemű, mint a termesztett változata, és hát van íze, amit én a nagyszeműn nem nagyon érzek.

Amúgy a Vámház körúti vásárcsarnokban most mindenki erdélyi áfonyát árul. Azt elképzelhetőnek tartom, hogy valóban Erdélyben termesztik, de attól az még termesztett, olyan, mint amit a tavaly még Lengyelországból importáltak. Jó csel, de az értők nem dőlnek be nekik:)

A ribizlis csirke mellé köretnek karamellizált répás-zelleres rizst készítettem, legközelebb azt is megörökítem, nagyon jó lett. Meg akartam őrizni az étel fehér jellegét, de amúgy csomó minden jó hozzá: gabonák, krumpli, tészták, válogatott zöldségek. Mondjuk díszíteni így lehet a legszebben - szerintem.

Hozzávalók:

1 csirkemell
1 gerezd fokhagyma
5 cm-es friss gyömbér
2-3 ek vaj
zöldségalaplé
100-150 g (vagy amennyit akarunk) bogyós gyümölcs

A csirkemellet apróbb (vagy nagyobb) kockákra vágom. A gyömbért és a fokhagymát megpucolom, lereszelem. 

A vajat felforrósítom, beledobom a reszelt gyömbért és fokhagymát, és addig kevergetem, míg illatozni kezdenek. Ekkor rádobom a csirkemellet, kicsit kevergetem, majd kevés alaplével felöntöm, ha szükséges, sózom, és fedő alatt puhára párolom. Közben résen vagyok, ha időközben elfőne a leve, pótlom alaplével.

Amikor a hús megpuhult, rádobom a mosott gyümölcsöt, két-három percig rotyogtatom, majd azonnal tálalom. 

 Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.

Címkék: főétel húsos

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr7612705113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása