26
04/2017
0

A legjobb tejes pite titka

tejespite.jpg

Mióta csak királybúzából és bácskából sütök, sőt, egészen frissen őrölt lisztekkel dolgozom, új távlatok nyíltak ki előttem. Tapintásra még nem tudom megállapítani a lisztről, hogy mennyire jó, ahogy nagymama tette, de azt látom, érzem, hogy mennyire más a végeredmény.

Őszintén szólva azt például el nem tudtam képzelni, hogy egy tejszelet annyival finomabb, dúsabb ízű legyen csak attól, hogy teljes kiőrlésű gabonából készült. Bevallom, eddig az én fejemben valami olyasmi élt, hogy a teljes kiőrlésű gabonákból készült sütemények nem feltétlenül finomabbak, sőt, néha fura mellék ízük van, viszont mindenképpen csúnyábbak. Most már tudom, hogy a mellékíz valóban a lisztnek köszönhető, de nem azért mert teljes kiőrlésű, hanem mert rossz minőségű volt az alapanyag, vagy nagyon régi a liszt. Mint ahogy a színe se feltétlenül csúnya, mindössze megfelelően szitált lisztet kell használni.

A teljes kiőrlésű liszteknek ennél sokkal több titka van. Egyelőre keveset tudok én is, lelkesedésem viszont határtalan. Hallgatom a barátnőm heti kalandjait a liszttel, búzával, malommal, kemencével, kóstolgatom a termékeket, és roppant hálás vagyok, hogy ennyire jó, tiszta liszt (olaj, tojás, stb) forrásom lett Budapest kellős közepén. Az Eleven Porta szinte házhoz szállítja a termékeket, hiszen az, hogy szombatonként két buszmegállónyira tőlünk, a Naphegyen van egy termelői piac, ahol megvásárolhatom, majdnem olyan, mintha a ház előtt tennék le.

Spórolj az energiával a konyhában is! Mutatjuk, hogyan!

Még nem teljesen értem azt sem, hogy a kövön őrölt búza lisztje miért mindig teljes kiőrlésű (akkor mivel őrlik a finomított lisztet?), de az, ahogyan az Eleven Porta oldalán írnak a saját lisztjeikről, elég meggyőző. És én már azt is tudom tapasztalatból, hogy mindez igaz is: „Az általunk megtermelt gabonából lassú fordulatú, köves malmunkon mi magunk őröljük a lisztet, ügyelve, hogy minél többet megőrizzen elevenségéből. A lassú fordulat biztosítja, hogy a kövek ne hevüljenek fel túlságosan, hogy a magas hőmérséklet ne tegyen kárt a búzaszem élő anyagaiban: a csírában található olajokban, vitaminokban, enzimekben és a főként a héj alatt található ásványi anyagokban. A köves malmon őrölt liszt mindig teljes kiőrlésű, hiszen az egész búzaszemek kerülnek fel a garatra. Ha fehérebb, finomabb lisztet szeretnénk, szitálással távolítjuk el az őrlemény nagyobb szemcséit, a korpát, de addigra már az olajok egyenletesen bevonták a lisztszemcséket, és a vitaminokkal, ásványi anyagokkal együtt természetes arányaikban maradnak meg a kiszitált lisztben is. Friss lisztjeink bársonyosak, illatosak, ízesek, élmény őket megérinteni, öröm velük dolgozni.”

Nekem a sült sodó-szerű édességek, sütemények nagy kedvenceim. A franciák ebben is jeleskednek, a canelé például egy egészen elegáns sütemény, pedig alig van benne több hozzávaló, mint a tejes pitében. Imádom a madártej szeletet is, azt sem nagy ördöngösség elkészíteni. A tejes pite kétségtelen ezek közül a legegyszerűbb. Állítólag akkor készült, amikor a nagymamáknak nem volt idejük egyesével kisütni a palacsintákat, így a masszát beleöntötték egy tepsibe, és kisütötték.

A recept nem új, ami igazán különlegessé teszi, az a friss teljes kiőrlésű liszt. Egyaránt finom bácska- és királybúza lisztjéből is, a lényeg, hogy frissen őrölt, minőségi teljes kiőrlésű liszt legyen. Érdemes kipróbálni, mint ahogy a Czakó piaczra is nagyon ajánlott kilátogatni. Nincs is annál jobb, mint szombat reggel a Naphegyen összeválogatni a reggelinket a termelők kínálta friss áruból!

Hozzávalók:

250 g teljes kiőrlésű királybúza, vagy bácska liszt
3 tojás (boldog tyúk tojta)
100 g nádcukor
1 ek vaníliakivonat
½ tk só
1 l zsíros tej (piacról vásárolom)
vaj a tepsi kikenéséhez

A lisztet összekeverem a cukorral és a tojással, sózom, beleteszem a vaníliakivonatot, majd felöntöm a tejjel és simává keverem.

Egy nagy tepsit vékonyan kivajazok, beleöntöm a masszát. 200 fokra előmelegített sütőben 50-60 percig sütöm.

Hidegen szeletelem.

Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.

Mentés

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr8412455137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása