28
03/2017
0

Tavaszi paratha

lepenykenyer.jpg

„Jó volna, ha még száz évig járna a Hunyadi téri csarnokba, hajolgatna nyögve a parasztasszonyok kosara fölé, hogy beleturkáljon a kemény húsú fehér paprikákba, nincs-e hibás közte. Megemeli a párosan összekötözött csirkéket, és  fitymálva kérdi, mit mer kérni értük a gazdájuk. És amikor meghallja az árat, szörnyülködik; hiszen ezek nem is csirkék, hanem verebek! Legföljebb varjak! De a nehéz tyúkokat, tömör húsú kakasokat meg épp azért ócsárolja, hogy súlyosak. Vének biztosan, és a bögyük, ihol-e, tele van kukoricával.”

Gergely Márta 1960-ban írta ezt, akkor még így nézett ki a Hunyadi téri piac. A unyadi téri piacról korábban én is írtam, itt és itt,

Azóta nagyot változott a világ, vele együtt a piacok, de legalább nem tűntek el, sőt, egyre nagyobb reneszánszukat élik. Lassan minden utcasarkon van egy hétvégi piac, és egyelőre úgy tűnik, még nem megy a minőség rovására. A sok piac azt is jelenti, hogy csökkennek a helypénzek, ezzel meg egyre több kistermelőnek nyílik lehetősége bemutatkozni Budapesten. Ami egy fővárosban lakó számára nem hátrány, sőt.

Ezeken a piacokon igazán jó hangulat uralkodik, az ember elmegy, sétál, beszélget, kóstolgat, ismerkedik, csomó új, izgalmas információval lesz gazdagabb. Egy-egy jó áru felfedezésekor örül, még egyszer körbejár, ekkor már ismerősként üdvözlik – szóval igazi testi-lelki feltöltődés. Arról nem is beszélve, hogy a kis piacok által mennyire jót tesznek Budapestnek. Színesebb lesz általuk a város, még szerethetőbb, élhetőbb.

Az egyik legifjabb piaca a városnak a budai Czakó-kertben nyílt. Minden szombaton reggel 8-tól várják a vevőket. Nagyjából 10-12 árus érkezik  kenyérrel, pékáruval, jóféle gabonával, hidegen sajtolt olajjal, tejtermékkel, húsáruval, zöldséggel, gyümölccsel, virággal. Itt lehet kapni például a magyar nemesítésű szuperbúzából, a királybúzából készült lisztet.

Itt kapható az egyik legfinomabb hidegen sajtolt napraforgómag olaj is, amit az utóbbi időben kóstoltam. Teljes szerelembe estem, mostanában mindenre locsolom, és azon elmélkedem, hogy miért is nem erről zengenek a gasztroblogok, a neves séfek, a magukat egészségesnek kikiáltó éttermek, és mindenki, aki amúgy a hazai alapanyagok fontosságáról értekezik indokoltan és indokolatlanul.

Ez az olaj össze sem hasonlítható a boltban kapható társaival. Azokból mintha kiszippantanák az illó- és ízanyagokat, mondjuk értem, hiszen, ha aki nem szokott hozzá, annak túlságosan is napraforgó illatúnak és ízűnek tűnhet.

Az alábbi lepénykenyeret már ezzel az olajjal kevertem be, ebben sütöttem, sőt, a végén is megkenegettem. És csak élveztem, hogy milyen szép az élet, mennyire kék az ég, milyen gyönyörűen süt a nap.

A paratha az indai lepénykenyerek családjába tartozik, a pászka rokona. Készítik üresen, meg mindenfélével ízesítve. A tölteléket vagy belekeverik a lisztbe, vagy a kész tészta közepébe teszik, és úgy nyújtják ki.

Hozzávalók (4 db):

1 bögre teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 ek hidegen sajtolt napraforgóolaj + kevés a kisütéshez
¾ mk só
3 szál újhagyma
kevés víz

A hagymákat felkarikázom. Összekeverem a liszttel, majd hozzáadom a sót, az olajat. Apránként elkezdem beleönteni a vizet, amit alaposan beledolgozok a tésztába. Ha túl keménynek tűnik, még öntök hozzá egy keveset, de nagyon vigyázok, nehogy túl nedves legyen a tészta. Gyúrható de nem ragacsos masszát kell kapnom. Ekkor lefedve pihentetem 10-15 percig.

A tésztát négy részre osztom, majd gömbölyítem és lapítom. 3 mm-es korongokat nyújtok. Serpenyőben felforrósítok kevés olajat, beleteszek egy korongot, és pár perc alatt mindkét oldalát megsütöm.

Tejföllel, olajjal, zöldhagymával kínálom.

Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr6412379153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása