30
10/2016
1

Amarettos körtetorta, 18+

kortes.jpgFotó: Krumpli Béla

Egy ideje figyelem, hogyan lehet az, hogy sok sütő-főző barátnőmnek szinte üres a konyhapultja. A minap is alaposan szemügyre vettem Pankánál a konyhát, és nála egy kis kancsóban elférnek az akasztható, „kéznél kell lennie” cuccok. Nálunk az ilyen-olyan habverőkkel, dagasztókkal, keverőkkel, és egyéb fejekkel  van teleakasztva három hosszú rúd. Alátétekkel, szűrőkkel, fa- és tálalókanalakkal, csipeszekkel, lapátokkal, stb, stb, stb. A konyhapulton van még két kancsó, és a fiókban is találni ezt-azt. Egyszóval tele van a konyha csetreszekkel.

A dolog azért is vált sürgetőbbé, mert hamarosan költözni fogunk, és nagyon nem mindegy, mit viszünk magunkkal a harmadikról, mennyi cuccot hurcolunk tulajdonképpen fölöslegesen.

Szóval nagy lélegzetet vettem, és rendet vágtam a fakanalak, csipeszek, lapátok között. Az összes olyat, amit soha nem használtam, eleve kiselejteztem. Következtek a csipeszek, nem is értem, hogyan gyűlhetett össze ilyen sok. Majd a tálalóvillák következtek, legnagyobb meglepetésemre ebből is találtam négyet. A fakanalak közül csak hármat volt szívem kivenni a tartóból. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy kettő elég lesz a süteményeknek. A többiből, amelyekkel hagymát is keverek, hát szintén nem kevés maradt a tartóban. Majd jön a második kör is, már ami a lomtalanítást illeti.

A fiókokba belenéztem, egyelőre mindenről úgy érzem, nagy szükségem lehet rá – majd egyszer. A kuglófformák léte sem teljesen indokolt, tekintve, hogy alig szoktam kuglófot sütni. Valójában szinte soha.

A tányérok közül még a nyáron dobtam ki minden olyat, amellyel bármilyen gondom volt, és a fölösleges bögréket is elajándékoztam. Azzal a 120 pohárral még nem tudom, mi lesz, amit nagymama gyűjtögetett nekem. Nem praktikusak, némelyik még csak nem is szép, legalábbis nagyon retro, de mégiscsak a nagymamámtól van.  

Na, és akkor azokról a likőrökről sem szóltam, amelyekből szintén bőven van a gyűjteményben. Nem ivási, hanem sütési, főzési célból, és amelyeket nagyon sz@har lenne magunkkal cipelni.

Elkezdtem hát alkoholos süteményeket sütni. Van, amelyikből simán kisül az alkohol, és van, amibe benne marad. Például a körtés torta krémjébe. Durva darab, de – mondanom sem kell – addiktív. Nem gyerekeknek való édesség.

Hozzávalók – 18 cm-es tortaformához:

a tésztához:
135 g vaj
110 g csokoládé (70%)
95 ml tej
120 g liszt
¾ tk sütőpor
165 cukor
3 ek kakaó
3 tojás
55 ml tejföl

a posírozott körtéhez:
45 ml amaretto
90 g porcukor
3 babérlevél
1 tk vaníliakivonat
4 db körte

a krémhez:
300 g mascarpone
100 ml habtejszín
50 ml amaretto
3-4 ek porcukor

A körtéket megpucolom, egy lábosba helyezem. Beleöntök minden hozzávalót. A lábos tetejét beborítom sütőpapírral, a széleit behajtogatom, hogy ne essen le. Középen bevágok egy kis keresztet, és alacsony lángon 20 percig forralom. A körtéket megfordítom, további 10 percig forralom, majd hagyom kihűlni.

A tésztához a vajat és a tejet egy lábosban felforralom, beleteszem a csokoládét, és simára keverem.  Félreteszem. A lisztet összekeverem a sütőporral, a cukorral és a kakaóval. A tojásokat enyhén felverem, és belekeverem a tejfölt. A tojásos keveréket a lisztes keverékhez öntöm, elkeverem, majd összedolgozom a csokoládés tejjel is.

Sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm, és 160 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt megsütöm. Rácsra teszem, és kihűtöm.

A krémhez elektromos habverővel felverem a tejszínnel elkevert mascarponét. Beleöntöm a cukrot és az amarettot, simára keverem.

Ha minden kihűlt, három körtét kettévágok, kiveszem a magházát, és szeletekre vágom. A tortalapot háromba vágom.

A legalsót meglocsolom az amarettos, körtés sziruppal, kirakom a körteszeletek felével, és ráhalmozom a krém egyharmadát. Ráborítom a második tortalapot, ezt is meglocsolom, kirakom körtével, majd krém következik. Végül az utolsó lap alját is meglocsolom, ezzel lefelé befedem a tortát. Megkenem a maradék krémmel, és körtével díszítem.

Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.

Címkék: torta desszert

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr5611840737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

suz.zy 2016.11.13. 12:50:52

Jó költözködést, és sikeres szelektálást. Semmit se bánj meg! Nincs olyan villa, amit ne lehetne pótolni, úgyis megteszed, ha már birtokba veszed az új lakást:)))
süti beállítások módosítása