27
08/2016
4

Piláf disznóhúsból, mazsolával, napraforgómaggal

pilaf.jpgFotó: Krumpli Béla

A rizses húst nyáron nem nagyon szerettem. Talán ez volt az egyetlen olyan étel, amit nem anyukám készített a világon a legjobban. Télen azért volt jobb, mert volt savanyú uborka, azzal jobban csúszott. Aztán Kati néni megkínált a sajátjával: abban volt sárgarépa és csirkecombból készült. Szaftosabb volt, mint a miénk, hatalmas élményt jelentett.

Később kiderült, létezik a Kati néniénél finomabb rizses hús is, piláfnak hívják. Megtudtam, hogy a piláf nem csak a rizses hús román neve, hanem egy fantasztikusan változatos étel, amely a Közel-Keletről származik. A piláf ebben az értelemben valamilyen húsos rizsétel, de létezik húsmentes, illetve édes változata is. A piláf mindig erősen fűszerezett, sáfrány nagyon gyakran van benne.

Rizses húst szerintem 25 éve nem főztem, piláfot annál gyakrabban. Több-kevesebb koncepcióval szoktam elkezdeni. Van, amikor célirányosan vásárolok hozzávalót, és van, amikor azért főzök pont ezt, mert el kell tüntetni néhány alapanyagot. Hálás egy étel, mondom.

Ismét Lantos Judit tányérjában tálaltam.

Hozzávalók:

35 dkg disznóhús (most éppen tarja)
1 kisebb hagyma
1 kápia
2 ek ghí (vagy olaj)
1 ek mazsola
1 ek napraforgómag
0,5 tk őrölt fahéj
,05 tk őrölt római kömény
0,5 tk őrölt erős paprika
0,5 tk szegfűbors
15 dkg hosszú szemű rizs
alaplé (víz)


A húst apró kockákra vágom. A rizst megmosom, és beáztatom. Az apróra vágott hagymát puhára dinsztelem a tisztított vajon, majd rádobom a húst, és fehéredésig kevergetem. Beleszórom az apróra vágott paprikát, a fűszereket, a mazsolát és a napraforgómagot. Az elején saját levében, majd kevés alaplevet (vizet) hozzá-hozzáöntve puhára párolom-főzöm. Ekkor beleöntöm a lecsöpögtetett rizst, felöntöm 3 dl alaplével, sózom, és alacsony lángon, fedő nélkül addig főzöm, míg majdnem az összes folyadékot magába szívta a rizs. Fedő alatt 20 percig pihentetem, majd tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.

Címkék: főétel húsos

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr5311655994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.08.31. 07:56:50

Furcsa, hogy a szerző most tudta meg, hogy a piláf nem a rizses hús román neve. Mert török eredetű étel, plusz el kellett volna olvasni az Egri csillagokat...

ebella 2016.08.31. 07:56:51

én valami hasonlót kóstoltam, nagyon nem jött be.

leopolderika 2016.08.31. 08:00:38

@boxorka: furcsa, hogy a kommentelő nem érti a szöveget:) Minden esetre a most, mint időhatározó, nem szerepel benne.

leopolderika 2016.08.31. 08:01:11

@ebella: hát ettől szép, színes a világ! :D
süti beállítások módosítása