Gyümölcsös lepény cukor, tej, tojás nélkül

Fotó: Krumpli Béla

Amikor gyerek voltam, és még volt négy, jól elkülöníthető évszak, a gyümölcsök sokkal később kezdtek el érni, így az első szemeknek mindig nagy-nagy értékük volt.

Például, amikor az első piros cseresznyék megjelenték a fán, akkor azt szigorúan varrócérnával csokorba kötötték, és elég drágán árulták a piacon. A kis csokrok egymás mellett sorakoztak, és hát persze, hogy minden gyerek szeretett volna magának. És hát persze, hogy minden szülő azzal próbálta lebeszélni gyermekét a cseresznyéről, hogy még nincs íze. Nem is volt, de egy gyerek simán felül tud kerekedni az ilyen csekélységeken.

Erről persze megfeledkeztem. Amikor a fotózáshoz készülődtem, és a tudatalattim útmutatásait követve összekötöttem a cseresznyéket, akkor jutottak eszembe a kora nyári piacok, a ládák, amelyeken sorakoztak a cseresznyecsokrok. Hihetetlen erővel törtek elő az emlékek, cseresznyéhez köthető különösen sok van.

A szászvárosi vakációk, amikor a ferences zárda kertjében egyik fáról ugráltam a másikra, és tényleg annyit ettem, amennyi belém fért. A felvételik ideje, amikor Kinga minden reggel kiszaladt a piacra, és hozott egy nagy zacskónyit. A vizsgaidőszakok, amikor Édesanya gondoskodott a napi adagról. A rengeteg, konyhaablakon kiköpött cseresznyemag, így gondoltam cseresznyeültetvényt létesíteni, soha nem kelt ki egy sem. A Tordai úti cseresznyefa, amelyről csak egyetlen egyszer szedhettem gyümölcsöt. És akkor úgy gondoltam, ezt az alkalmat alaposan kihasználom, és kb 4 órán keresztül csak szedtem-szedtem és ettem. Nem is tudom, hogy bírtam ki. Amikor megismertem Katáékat, és attól kezdve minden évben volt hová menni cseresznyéért. Majd a balatoni fa, amelyről évekig elég tetemes mennyiség jutott nekem is...

Addig gyönyörködtem a fotóban és nosztalgiáztam, míg elmúlt a cseresznyeszezon, és a bejegyzést nem írtam meg. A lepényt viszont sárgabarackból is el lehet készíteni, sőt szilvából is finom lehet, így jól jöhet a recept még idén is.

Amúgy ezt a lepényt sütöttem meg még egyszer, csak ezúttal már cukrot se tettem bele. Kíváncsi voltam, hogy működik-e, és hát finom lett. Hurrá!

Hozzávalók (kb 18-20 cm átmérőjű):

18 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
60 ml olaj
60 ml víz
½ tk só

a töltelékhez:
2 maréknyi magozott cseresznye
2 túlérett banán
1,5 ek (púpos) kukoricakeményítő
1 mk rozmaring, zsálya, esetleg tárkony
cukrozatlan mandulavaj (elmaradhat)

A banánt leturmixolom, vagy villával összetöröm. A cseresznyét egy tálban összekeverem a banánnal és az őrölt rozmaringgal. Kicsit állni hagyom, majd hozzákeverem a keményítőt.

A tészta hozzávalóit összedolgozom. A vizet óvatosabban öntöm hozzá, a liszttől is függ, hogy mennyit vesz fel. A végeredmény egy viszonylag puha, de gyúrható, nyújtható tészta.

Lisztezett deszkán kb. 3 milliméteresre nyújtom a tésztát, egy tűzálló tálba helyezem, a fölösleget levágom. Az alját megkenem a mandulavajjal, rászórom a cseresznyét. A maradék tésztát kinyújtom, a tetejére helyezem, a széleit kicsit összenyomogatom, középen bevagdosom, hogy a gőzt tudja kiengedni. Ha nem gondoskodunk erről, valahol robbanni fog.

200 fokosra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt sül meg.

Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Paszuly facebook oldalát, itt megteheted. Instagramon is követhetsz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.