27
08/2015
0

Tour de Serpenyő: ajoharina

karfiol_540.jpgfotó: Krumpli Béla

A tegnapi sík szakasz után, ma Córdoba és Sierra de Cazorla között, mintegy 204 kilométeren tekernek a Vuelta versenyzői. A mai a második tényleges hegyi befutó a végén a második kategóriás Alto de Cazorla emelkedőjével.

A szakasz Jaen tartományban ér véget, ahol a ajoharina tipikus helyi ételnek számít. Leginkább krumpliból készítik, dehát a spanyolok a rántották is krumplival dúsítják.

Roppant egyszerű étel, és roppant fontos, hogy nagyon ízes alapanyagokat használjunk, édes, napérlelte paradicsomot például.

Hozzávalók:

6 gerezd fokhagyma
1 nagy paradicsom
1 méregzöld zöldpaprika
1 hagyma
1 szárított paprika (pl cseresznye)
1 közepes karfiol
2+3 ek olaj
2 csipet őrölt kömény
1 ek liszt
1 tk pirospaprika
víz


A paradicsomok héját lehúzzuk, és apró kockára vágjuk a zöldpaprikával, 3 gerezd fokhagymával és a hagymával együtt. A karfiolt megtisztítjuk, és rózsáira szedjük. Félretesszük. Három evőkanál olajban a maradék fokhagymákat és az apróra vágott szárított paprikát pár percig pirítjuk, majd megszórjuk egy csipet sóval és a köménnyel. Félretesszük.

A maradék olajat felforrósítjuk, rádobjuk a felaprózott zöldségeket, és fedő alatt 15 percig főzzük alacsony lángon. Rádobjuk a fokhagymás, köményes keveréket, és további 5-10 percig főzzük. Megszórjuk liszttel, felöntjük vízzel, beletesszük a karfiolt, és puhára főzzük.

Holnap Mamma következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr817738072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása