13
07/2015
0

Gombaszuflé réti csiperkéből

gomba.jpgfotó: Krumpli Béla

Amikor átköltöztem Magyarországra, és valaki otthonról érkezett vendégségbe, elképesztő dolgokat tudtam kérni. Itt nem találtam azokat az illatokat, ízeket, nem tudtam hol lehet vásárolni az én megszokott alapanyagaimhoz hasonlóakat. Pedig 450 km nem nagy távolság, és az étkezési szokások sem térnek el annyira a két ország között.

Kellett egy kis idő, míg ráleltem az igazi piacokra, árusokat ismertem meg, elhittem, hogy az a paradicsom valóban olyan édes, mint az otthoni. (Többek között igen, emiatt főztem a menekülőknek is olyan ételt, amely emlékezteti őket az otthoni ízekre, mert tudom, hogy ez fontos, és nagyon jól tud esni.)

Ma már jóval szűkebb ez a lista, és nem is azért kell otthonról szállítani, mert itt nincs. Sokszor inkább amiatt, mert Budapesten nem kapni bizonyos dolgokat  - például nyári almát nem hoz senki a piacra, mert nem elég szép, romlékony, nem vállalják be, pedig nyilván nem én vagyok az egyedüli, aki él-hal ezekért a fajtákért.

Szóval ha nyáron kérdezik meg, hogy kérek-e valamit otthonról, mindig van kész válaszom, és a listám, onnan kedvére válogathat mindenki:) Például erdőn-mezőn szedett gombának mindig nagyon örülök, itthon nem ismerem a jó helyeket, csak véletlenszerűen szoktunk gombár találni.

Így aztán hihetetlen boldogság volt, amikor múlt héten elég nagy gombaszállítmány érkezett otthonról. Családi összefogás kellett hozzá, anyukámék egy hétig járták a környező erdőket, hogy valamennyi rókagombát szedjenek, aztán az unokatesómék voltak a legszerencsésebbek, elképesztő méretű - másfél tenyérnyi volt egy-egy gomba - réti csiperkékből találtak egy tonnányit, amit a másik unokatesóm még aznap elszállított Budapestre.

Három napig csak csiperkét ettünk. Legtöbbször csak kevés túróval megszórva és megsütve, máskor meg valahogyan felturbózva, például felfújt készült. (A nagyobb réti csiperkék lemezei feketék lesznek, ez színezi meg az egész ételt.)

Hozzávalók:

50 dkg gomba
4 tojás
3-4 ek gyúrt juhtúró*
2 ek búzadara
2 ek liszt
só, bors
vaj+liszt a formák kikenéséhez

A felfújt formákat kikenjük vajjal és megszórjuk liszttel.

A gombákat - ha szükséges - megpucoljuk, nagyobb darabokra vágjuk, sózzuk, és saját levükben puhára pároljuk, majd ledaráljuk, vagy géppel aprítjuk. Összedolgozzuk a liszttel, grízzel és a tojássárgákkal, valamint a túróval.

A tojásfehérjéket felverjük, óvatosan a gombás masszába forgatjuk, a formákat megtöltjük háromnegyedig, és 200 fokra előmelegített sütőben nagyjából 20 perc alatt megsütjük. Kovászos uborkával nagyon finom.

*a juhtúró is otthonról érkezett, apukámék készítették: a sajtot lereszelték, majd sóval rétegezve egy befőttesüvegbe gyúrták. Nagyon figyelni kell, hogy a rétegek közé ne kerüljön levegő, mert akkor megpenészedik. Ha jó munkát végeztünk, hosszú hónapokig eláll.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr537622030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása