21
05/2015
0

Sárközi Ákos: nagyon féltünk - Gourmet Fesztivál 2015

akos.jpg

Valószínű, nem mindenki gondolja így, de a szakadó esőnek is lehet pozitív oldala. Ha például egy gasztrofesztivál első napján zuhog, akkor egy csomó embert elrettent, így jól átláthatóvá válik a terep, a séfek közelébe lehet férkőzni, és rengeteg olyan titokra is fény derül, amit egyébként esélyünk nem lenne megtudni.

Azt előre kell bocsátanom, hogy minden eddiginél kevesebbet kóstoltunk. Ennyi volt az a mennyiség, amit örömmel tudtunk megenni. Az alábbi összefoglaló tehát nagyon szubjektív, csak azokat az éttermeket minősíti, amelyek szerepelnek benne. Akik kimaradtak nem kevésbé érdekesek vagy jók, egyszerűen kapacitásunk nem volt rájuk. Arról, hogy mennyire finom volt minden, nem fogok ömlengeni, mert ez most szerencsére magától értetődik.

És akkor jöjjenek a részletek:

A legamerikaibb fogást kétségtelenül Rosensteinéknél lehetett enni: oreo kekszet töltöttek  tőkehalmájas zsidótojással, és mindezt sprotnival kínáltál. Mivel ez volt az első fogás, amit kóstoltunk, fotót is elfelejtettünk készíteni róluk. Itt meg lehet nézni, hogy milyen volt.

egerfogo.jpg


- Nagyon-nagyon féltünk - mondta Sárközi Ákos - amikor megmutatta az egérfogó nevű fogásukat, ami nem más, mint egy magokba hempergetett kecskesajt golyó egérfogón tálalva, amit kémcsőbe töltött céklalevessel kínáltak. Arra gondoltak, hogy talán lesznek olyan vendégek, akik majd nem merik elvenni a kecskesajtot, mert tartanak az egérfogótól. A biztonság kedvéért készen volt a B-terv is, de szerencsére, az első napon csakis nagyon bátor emberek látogattak ki a fesztiválra, senki nem rettent meg a félelmetes eszköztől.

csirkeakos.jpg
Ákostól még azt is megtudtuk, hogy kedvenc gyümölcse a cseresznye, ebből most jutott a csirkepaprikás szaftjába is. Fény derült arra is, hogy mostanában teákkal kísérletezik, a céklalevest például cseresznyeteával tette gyümölcsösebbé, vagyis azzal vette el a cékla jellegzetes földes ízének az erejét.

legszebb.jpg
A legszebb fogást is a Borkonyha pultjánál kóstoltuk: a nagymama linzere libamájjal volt töltve, a linzeren lévő virágok Ákos és a Kíváncsi kert virágzó kapcsolatát bizonyítják.

tukacs.jpg
A legjobb hír Tukacs Rolandtól érkezett: a Tukacs testvérek elkezdték építeni saját pékségüket Jászberényben. Szerencsére annyira nincs messze Budapesttől, így azt hiszem, vissza-visszatérő vendégek leszünk.

debreceni.jpg
A legautentikusabb fogás az Ikon debrecenije volt, kár lett volna kihagyni.

viatormousse.jpg
A legtöbb desszertet a Viatornál kóstoltuk: a fehércsokoládés tárkonymousse-ra és a gyögynövénylikőrös cake popra is kíváncsiak voltunk, és nem csalódtunk.

anyukam.jpg
Az Anyukám Mondta semmiképpen nem maradhatott ki, a focacciaval a hagyománynak éltünk, a borjúszegyet meg nem tudtuk kihagyni.

uborka.jpg
A napot a Salon étterem algás uborkaszörpjével zártuk, amelynél megfelelőbbet keresve sem találtunk volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://egigeropaszuly.blog.hu/api/trackback/id/tr457480870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása