Az a nagyon vicces, hogy miközben nem akarom megérteni, hogy egyesek hogyan vágyakozhatnak az elmúlt negyven év után, van pár dolog, ami annyira meghatározta az én gyerekkoromat is, hogy nem tudok elszakadni tőle.

Ilyen például a keksz. Volt a háztartási keksz, elképesztően rossz volt és kemény. Magában ehetetlen. De teába, vagy kakaóbva mártva, illetve kekszszalámiba csak azt tudom elképzelni a mai napig. A mai kekszek puhák, pillanatokon belül szétmállnak, semmi tartás (fogat próbáló keménység) nincs bennük.

Miután majdnem csak ezt a kekszet ismertük gyerekként, más után nem is nagyon vágyakoztam akkor sem, miután kiderült, hogy kettőnél azért több fajta létezik, sőt, egyesek egészen finomak. Emlékszem, amikor megkóstoltam a vajas kekszet, majdnem elájultam a gyönyörűségtől, mégsem jutott eszembe megsütni, a keksz-evés valahogy nem tartozott a mindennapjaimba.

Az évek során persze találtam néhány receptet, amelyik megtetszett, ezeket kipróbáltam, van olyan, amit időről-időre újból megsütök. De kekszrajongó nem vált belőle.

És akkor rátaláltam erre a receptre, és azóta nem győzöm készíteni. A miso teszi különlegessé, pikánssá, édes, miközben savanykás, olyan jellegzetesen miso-s. Sokízű, a sokadik elfogyasztása is meg tud lepni. Nagyon finom önmagában, de elképesztően jó akármilyen karakteresebb sajttal, vagy sós juhtúróval.

Hozzávalók:

20dkg liszt
1 tojás
10 dkg puha vaj
8 dkg cukor
2,5 dkg miso paszta (lehet világos, vagy sötét)
1 ek fekete szezámmag

A vajat habosra keverem, majd hozzáadom a cukrot és a misot és alaposan összedolgozom. Ezután következik a tojás, majd a liszt és végül a szezámmag. Fóliára borítom a masszát, megformázom, és 30-40 percre mélyhűtőbe teszem.

A sütőt 180 fokra melegítem, éles késsel nagyjából fel centis szeleteket vágok a tésztából és 15-20 perc alatt megsütöm. A megsült kekszeket a tepsin pihentetem pár percig, majd rácson kihűtöm.

Recept anncoojournal.com.